Szombati nap száz százalékos pihenés volt. Vasárnap már szerettem volna futni azonban rajtam kívül álló okok miatt ez nem tudott megvalósulni. Eltelt a hétvége sport nélkül. Előtte péntek este mentem egy félmaratoni távot. Nagy luxusnak tartom ezeket a hétvégéket elfecsérelni így az IM évében. Úgy gondolom ilyenkor van helye a hosszú meneteknek a hatékonyabb másnapi regeneráció miatt.
Na ha nem sikerült gondoltam majd akkor hétfőn adok az érzésnek, és egy hosszút fogok futni. Legalább annyit mint az eddigi legtöbb (30). Nagyon régóta akarok futni egy Vác-Dunakeszi vonalat amit én előzőleg 43-ra mértem ki. Tavasznál előbbre azonban nem terveztem. Tegnap mégis úgy keltem, hogy nagyon rendben van minden. Éreztem, hogy ez a nap AZ a nap. Elképzelhetetlennek tartottam, hogy bármi is megállítson. Ennek megfelelően elérkezettnek láttam az időt arra, hogy nekivágjak az előbb említett távnak. Más útvonalon mentem, amiről csak annyit tudtam, hogy hosszabb lesz, de pontos km számot nem tudtam, csak azt hogy hosszabb lesz mint 42kili. Pulzuskontrollt terveztem a szokásos 140-es limittel, amit nem sikerült tartani már az elején mivel mindig egy tízessel magasabb volt mint szokott.  Utólag kiderült ez azért volt mert picit gyorsabb lett a tempóm. Zenét vittem de nem hallgattam. Úgy éreztem csak hátráltatna mint ahogy a kompressziós szár is amit 4km után letűrtem a bokámig. Innentől sokkal jobb volt, még könnyebb volt a mozgásom. Reggel napsütésben de nagyon hidegben indultam picit úgy éreztem, hogy túl is öltöztem. Jött Sződliget, majd Göd. Nagyon könnyen ment. Göd végénél kimentem a főútra és azon futva értem be Dunakeszire, ott beszaladtam haver boltjába frissíteni, majd tovább a város másik végében lévő körforgalomig. A körforgalomhoz érve megláttam egy táblát 40-es jelzéssel. Mosolyogtam és mondtam magamban, hogy ez az erről van szó… Fordultam és irány tovább vissza. Próbáltam figyelni a pulzusra de csak 140 és 150 között volt. Egy tízessel kellett volna csak lejjebb varázsolni. Lassítottam volna de nem ment. Ekkor már majd 3órája mentem és láttam, hogy 146-os átlagom van. Gondoltam innen már nincs értelme nagyon alakítani a dolgot úgyse fogom tudni 140 alá vinni az átlagot, ha meg mégis sikerül azzal csak az edzés második felét b*szn*m el, mert lehet megborítanám az egészet. Szóval marad a tempó irány vissza Gödön a bringaút. Így is lett. Majd Sződliget határában kezdtem már érezni fura dolgokat. Úgy terveztem, hogy 45percenként megállok nyújtani masszírozni amit tartottam is most viszont megint nyújtanom kellett picit. Nem volt sok de ez nem tartozott bele a 45perces periódusba. Gyerünk tovább. Ekkor már 34km környékén járhattam. Fejben nagyon ott voltam, szinte rendíthetetlen, fizikailag azonban már éreztem dolgokat, szerencsére azonban nem voltak annyira veszélyesek, hogy ne tudtam volna futással folytatni. Mentem tovább, gondoltam, hogy jó lenne talán már a zene azonban, ha ennyit leromboltam nélküle akkor most már a végjátékra nekem nem kell. A lábszáram már kezdett nehezedni és erre reagálnom kell éreztem. Kompressziós zokni föl. Segített. Megnyugodtam és innentől megállás nélkül futottam tovább az utolsó kilométereket, egészen hazáig, ahol az utolsó 500métert elengedtem, az volt a cooldown. 4:35 nettó 4:50bruttó idő. És 45km lett a vége. Több vagyok mint elégedett. Óriási dolog ez nekem, hisz csak augusztus óta szaladgálok, előtte max 90m-t futottam ha triplát ütöttem a baseballban. Szóval 25évig közöm sem volt hozzá. Azonban ha belegondolok, hogy majd ilyet kell ’atádon 180km bringa után akkor azért elgondolkodom, hogy hűha. Kemény lesz. Mert ez is az volt..

 Ami a frissítést illeti, próbáltam banánt óránként, ez mehet nagyon könnyen és gyorsan sikerült feldolgozni. A csoki már húzósabb az megtekeri a gyomromat rendesen inkább mellőzni fogom. Folyadékot is fél óránként igyekeztem inni. Kellett is, ebből mehet majd jó sok, szerencsére sikerült eléhezés és kiszáradás nélkül befejezni a tegnapi napot!