nov
30

2.0

| Szerző: Kovács Krisztián Short' | 6:36 pm

Megvolt a SPAR marathon. Érdekes volt. 10-ig easy aztán 30-ig veretős majd 37-ig laza, 98-tól görcsös. Valahogy így tudnám jellemezni. A lényeg hogy megvan az érem! Túl vagyok az első hivatalos maratoni versenyen. Lelkileg viszont sokkal jobban érzem magam ha már a nagy futás előtt volt némi átmozgatás kerékpáron, reggel meg egy szolid úszás. :) A futás maga nekem kevés. Persze lehetne nyilván meccselni 3ó alatti időért és edzeni rengeteg hónapot, azonban egyelőre ez nem motivál.

Ahogy kellett jött többhetes szünet, szinte 0 sporttal. Sok munkával ellenben. Pár napja elindult az alapozási időszak is. Talán jobb lesz mint a tavalyi, talán nem. Nem kérdés, hogy melyiket szeretném. 2013-ban (ha már a 13-as nagyon kedves számomra) több TRI versenyre akarok eljutni. A "main event" persze Nagyatád lesz. Ha lesz! Terv is van. Meg is osztanám hátha érdekel valakit :)
Úszásom ugye gyatra lett rutintalanságból kifolyólag. Az utána következő depózás is bár az jövőre is addig leszek a sátorban amíg jónak érzem. Szóval teljesen más pozícióban fogok a rajtnál helyezkedni. És ha végig tudom tolni ahogy idén is szerettem volna akkor alsó hangon tíz perccel jobb lettem volna. Ezt kell jövőre kivitelezni. A hibákat javítani. 
Bringát kötelező lesz 6ó alá tenni. Ehhez több minőségi bringás edzésre lesz szükség. És talán mennyiségire is. Konzultálnom kell ez ügyben valakivel aki profi tanácsokkal tud majd ellátni. Fél órát kell faragni. Nem lehetetlen. 
Futás. Lesz ami lesz. Ez sikerült a legjobban úgy érzem, és ha sikerült ugyanazt az edzésmunkát megcsinálnom akkor fél órával itt biztosan beljebb vagyok. IM-en 4ó alatt fogom a végét megcsinálni. Ez nem az alázat hiánya hanem a célok megfogalmazása. Tehát 12ó alatti Ironman a cél.

A bejegyzés trackback címe:

https://shortstop.blog.hu/api/trackback/id/tr514906950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása