Sokan mondják felnőttek, hogy nem tudják mit akar a gyerekük, még középiskolában sem. Nem tudja mi az amit szeretne, nincs elképzelése mivel töltené legszívesebben élete hátralévő részét. Ezt én is éreztem magamon fiatal éveim során. Az általános iskolában sem volt még elképzelésem, a középiskolát és a továbbiakat pedig hagyjuk. Hiszem, hogy mikor megszületünk még kapcsolatban vagyunk a szellemvilággal, kicsit hordozzuk előző életeink élményét. Ezt alátámasztaná az is hogy miért mosolyog a kisbaba. Hiszen ő nem érti a viccet. Ilyenkor vagyunk igazán magunk. Majd jön e világ minden sötét velejárója és elkezd tépázni minket. Ha nem tudunk erősek lenni -már pedig nem tudunk ezért járunk ide vissza- akkor elnyomhatja legtisztább gondolatainkat. Ez történt velem is. Pedig nagyon is van emlékem már hogy mi szerettem volna akkor lenni. Óvodás koromra nyúlik vissza mikor már vonzott a sport. Játék volt. És az életnek erről kell(ene) szólnia. Ennek megfelelően éreztem, hogy sportoló szeretnék lenni, ezzel foglalkozni napi sok órában. Persze nem voltam elég határozott magam felé sem, és kifelé sem. Így aztán másfelé sodort az élet. A sport persze mindig jelen volt és az életem legnagyobb részét ez töltötte ki, de egyszer sem volt kielégítő. Tényleg nagyon sok mindent kipróbáltam és szép eredményeket is elértem egy kettőben. Viszont egyik sem múlt felül számomra értékben a legutóbbit. A mai naphoz egy éve tűztem ki a következő célt a sok-sok kudarc után. Ebben óriási szerepe volt egykori munkatársnak Pécsi Péternek. A temérdek csapatsport után váltottam egyénire. Új vízeken eveztem. Egyedül. Aztán annyira nem is egyedül. Mikor közöltem mindenkivel a tervemet, hitetlenül fogadták. Ez mégjobban inspirált. Megerősített abban amiért nekivágtam. Magas sportértéket láttam benne és részese akartam lenni. Nem csak szerettem volna. Akartam! 
Szóval ez az időszak, életem legszebb része volt. Végre azt csinálhattam amit szerettem, ámde sohasem mertem kimondani. Sportolónak éreztem magam mikor télen mentem az uszodába reggel, vagy a hóba futni. Azt gondoltam most én is olyan vagyok mint ők. Persze be kellett menni dolgozni, de ez mind eltörpült amellett amit ezekben a hónapokban éreztem magam felé. És folyamatosan végig az úton.

Egy hete, hogy elindultunk. Komplett listát készítettem arról már az előző napokban listát készítettem arról, hogy mit viszek. Volt hogy még az utolsó pár napban olvasgattam, hogy mit hogy aztán feleszméltem és nevettem magamon, hogy most már csak összekavarhatom a gondolatokat a fejemben. Volt idő tesztelni végig az év alatt, most már nem lesz tuti recept pár óra alatt. Szóval reggel korán bepakolás a kocsiba, minden befért elsőre kényelmesen, majd irány Pest-Balaton-Nagyatád vonal. A Balatonnál megálltunk egy fürdésre, mivel Anyu is és én is kifejezetten szeretjük. Majd egy óra körül mikor már izgatottan lestem az órámat mondtam, hogy most nyit a nevezési iroda, akkor elindultunk tovább. Térképen néztük mi hol merre majd hamarosan ismerős településeket láttam. Az internetről volt ismerős mert már sokszor néztem merre megy a verseny pályája. Az út minőségét figyeltem folyamatosan és találgattam miként fog itt viselkedni a Kanári aki mögött utazott szép csendben. Majd elértük a Nagyatád táblát. Mondom magamban innen már nincs visszaút. Nincs megfutamodás. A nagy izgalomban elsőre túlszaladtunk majd visszakavarogtunk a nevezés helyszínére. Táblák minden felé, jól is jött mert annyira izgatott voltam, hogy nem vettem észre az út melletti nagy IM táblát. Szóval beregisztráltunk. Megkaptunk gyorsan a rajtcsomagot sok promó anyaggal ami a lényeget takarta el csak, ezért nem láttam, mi is van benne illetve, megvan-e minden. Megláttam az ereklyés pultot ahol vártak a kulacsok, amire azóta ácsingózom, hogy Petykánál láttam. Kettőt gyorsan vásároltam. Igazán hülyének éreztem magamat, hogy még egy versenykilométert sem mentem de már vásárolom össze az olyan dolgokat amikhez egyelőre közöm sincs. Érted már mennyire vártam?? :) Kiértünk a tornateremből aztán láttuk a kis expo-t de sokat nem időztem felmértem, hogy potenciális vásárlók nem leszünk mert most minden kétszer annyiba kerül, meg ami kell az már megvan. Bementünk a szomszédos pizzériába vacsiztunk majd irány a szállás. Vacsora közben még telefonáltam Bakával aki lebeszélt az aznapi fitnessről és mást javasolt. Mivel nagyon felnézek rá ezért hallgattam a szavára annak ellenére hogy homlokegyenest ellenben állt azzal amit egy éve csinálok. Megfogadtam a tanácsát, és szerintem jól döntöttem. Ezért viszonylag hamar nyugovóra tértem. Másnap jól ébredtem ám még mindig nagyon gyengének éreztem magam a tapering miatt.  Elmentünk megnézni a gyékényesi bányatavat. Hát mit ne mondjak ebben tudnék pancsolni egész nyáron. Pazar a vize, szép környezet.

Negyed órát tölthettem el ismerkedve a vízzel, ami azonnal befogadott. Jól éreztem magam benne. Meglepett milyen tiszta, meglepett mennyire lehet benne haladni, de lassan fordulnom kellett mert holnap nagy nap, ezért hamar ki is úsztam a partra. Negyed órát tölthettem itt majd vissza 'atádra. Kerékpáros ruhába beöltözve indultam is bringázni. A CUBE rendben volt minden oké, pedig Ogréval mennyit szórakoztunk, hogy jó legyen a váltó, úgy ahogy én szeretem. Szinte mm-re számolgattuk ki a dolgokat. Szóval irány a városhatár. Kifelé próbáltam keresni azt a wattszámot és fordulatot amivel edzettem hosszúakat, meg is találtam, ám az óra most nem 30-at mutatott csak 26-ot. Hűha mondom itt a baj. Itt a tapering tessék. Csak kellett volna menni még egy 100-ast a héten. Negyed óra után fordultam majd a városnévtábla mellett már 45-tel hagytam el és a körfogalomig az 50-et tartottam is. A versenyközpont előtt is néztek, hogy mi van. Persze nem azért, hogy ki ez a gyors kerekes, hanem hogy ki az a hülye aki versenyt megelőző nap tempót megy. Szánalmas lehettem :) De nagyon jót tett a lelkemnek, hogy van ott a combokban erő csak felszínre kell majd hozni. Majd irány a futás része ebből egy könnyű 10perc semmi feszengéssel. Arra tökéletes volt, hogy mutasson valami pulzusértéket merre is járok az ingoványon. Ezzel a futással le is zártam a felkészülésemet a 2012-es IM-re. Volt még egy üdvözítő dolog e napra. Az esti IM vacsora. Páran voltunk csak jelöltek szinte mindenki teljesítette már a 226km-t. Ezért oly nagyok között fogyaszthattam el a verseny előtti vacsorámat, mint Gyebnár Évi, Öregbaka, Pécsi Peti, Kombinát, Vaspau, Tepó, IG, Szaszit, Schwarzi és élőben láthattam végre Langer Sándort is. Parányinak éreztem magam az óriások között, ezért szolidan csak hallgattam és figyeltem. Ultratriatlonosok, ultrafutók, brutál sportemberek között én mi okosat tudnék mondani. De nem maradtam egyedül, Baka remekül segített. Mikor megérkeztünk és végre én is észrevettem Böbét és Őt akkor már azonnal szóval is tartott. Biztosan látta rajtam, hogy kezdett tele lenni a gatya a másnap miatt ezért azonnal segítségemre sietett. Gyors taktikai értekezlet, olyan sebesen szálltak a szavak felőle, próbáltam mindet begyűjteni, rögzíteni minden kis információt is. Éreztem rajta, hogy ez komoly ezen sok múlik amit mond. Ez lehet a kulcs a holnapi naphoz. Pont akkor jött a segítségnyújtás mikor kellett. Anyu már eléggé izgult, hogy mi a terv holnapra stb. én próbáltam rendezni a gondolataimat, de ez szerencsére megtette helyettem más. Ezért végtelenül hálás vagyok Nekik. Vacsora alatt is azért mindenkinek volt egy két kérdése, kedves szava hozzám. Megjelent Juhász Peti is de nem csatlakozott a vacsorához már mentek is tovább. Pedig szívesen kezet fogtam volna Vele is. Vacsora után elkezdett szállingózni a csapat, így mi is mentünk. Otthon ellenőrzés még egyszer majd alvás. Ha tudtam volna. Úgy terveztük, hogy Apa fél6-ra ér ide és Velük megyünk reggel. Majd Petykával beszéltem még este és mondta hogy Ők reggel 5-kor indulnak. Gondolkoztam, hogy mennyire fogunk elkésni majd, de gondoltam azon a fél órán sok nem múlhat.Így hajtottam álomra a fejem. 4:30-kor egy ismerős dallam ébresztett. Szerintem kitaláljátok melyik! :) Kinéztem az erkélyen Apáék már itt voltak. Gyors reggeli baracklekváros zsemle, majd bicikli kivisz, átnéz, pumpa bedob. Depóscuccok egyebek, bent vannak. Felszerelés kaja, aztán lehet becsukni a kocsiajtót és elindulni. 5:05-kor már gurultunk is kifelé az utcából. Mondtam merre kell menni hiszen tegnap már jártam erre. Beszélgettünk a kocsiban az úton végig, a családom próbált feltölteni önbizalommal, és kis terhet is nyomva a vállamra amire azt gondolom nagyon is szükségem volt. Úgy éreztem magam az odaúton mintha egy gladiátor ment volna az arénába. Mint a filmben mikor elnyerheti a szabadságát. Voltak olyan gondolataim, hogy szívesen visszafordulnék, de ilyenkor mindig egyik csapattársam szavai ugrottak be: "-Oda kell állni keményen és vállalni". Így cselekedtem én is. Legalábbis próbáltam. Kiértünk. Kipakoltuk a biciklit. Keréknyomás ellenőrzés, minden megvan, még egy pár korty üdítőital. Jó cukros, de több már nem lehet mert úszásnál gondok lehetnek. Indultam is a depó bejárat felé. Bal kézben a depós szatyor jobb kézben a bringa. Felvillannak azon képek amikor a profik mennek bedepózni Frankfurtban vagy Hawaii-on. Mennyi videót láttam erről. S most én is ilyen lehetek kicsit. Végre nagynak érezhetem magam. Mégha nem is leszek 9ó alatt. Nem is akarok. Csak érjek végig. Gurítom a kerékpárt majd a bejáratnál kérik, hogy vegyem fel a sisakot és kapcsoljam be. Kissé zavartan, kapkodva teszem majd, készségesen szól a versenybíró, hogy csak nyugodtan. Mindenki ezt mondja itt, szóval biztosan van benne valami. Azonnal kezembe akad a sisak majd engedelmesen úgy teszek ahogy mondta. Majd sok sikert kívánva továbbengedett. Belépvén a depóba azt sem tudom merre induljak. Keresem a rajtszámom, majd észreveszem, hogy annyira adja magát minden, és már meg is találtam a helyem. Lassan nekikezdek a felszereléshez, még nem öltözöm, csak szépen elkezdek kipakolni. Közben nézem a többieket, van aki zenét hallgat, van aki már melegít, búcsúzkodik. Próbálok ismerős arcot keresni és sok sikert kívánni neki ezzel is lopva kicsit az időt. Majd eszembejut, hogy Böbével még találkozóm van. Össze is sikerült hozni és megkapom tőle amit Baka ígért. Vele is összefutottam majd még okos tanácsokkal látott el a biciklivel kapcsolatban. Majd mindegyikünk ment a dolgára. Visszafelé megláttam Pécsi Petit. Akinek ezt az egészet köszönhetem, hogy most én is részese vagyok ennek. Kötelességemnek éreztem odamenni pár szóra hozzá. A Robot depózott és jöttek gratulálni Neki, pacsizni Vele. Én is hát beálltam a sorba. Majd Tőle is kaptam pár nyugtató mondatot, ami végig a fejembe járt: -Azért vagyunk itt hogy jól érezzük magunkat. Nem helyezésért, nem pénzért megyünk. Egy jó nap lesz és kész. Egész évben erre készültél, élvezd ki. Már csak ennyi van hátra. Milyen igaza van gondoltam magamban. Ezzel a pár mondatával sok súlyt vett le rólam. Nagyon jól esett amit mondott. Majd abban maradtunk, hogy a víznél találkozunk, és én elkezdtem visszamenni a bringához. Ekkorra már egy szomszéd is megérkezett akivel egymásnak sok sikert kívántunk. Még egy pillanatra kiszaladtam Anyuékhoz, majd vissza és kezdtem öltözködni az úszáshoz.

Sikerült átvedleni, minden elrendeztem a bringán, majd a váz kapott egy puszit és egy simogatást majd elengedve, végigsimítva elindultam lefelé a lejtőn a bringás szatyorral az öltözősátron keresztül a tópartra. Megtaláltam, hol van a szatyor helye, ezt le is tettem gondosan, majd irány lefelé. Óvatosan lépkedek, megyek be a gladiátorok arénájába. Hallom a vastapsot, pedig csak a zene és a speaker van helyette. Elérem a tópartot. Még mindig csak a tapsot hallom, a föld pedig dobog...