júl
20

ny8lc

| Szerző: Kovács Krisztián Short' | 5:54 pm

Ennyi nap van még. Nem olyan rég még január volt és első maratonomat (45km) futottam, és legyintettem, hogy -Ej, de messze van még!   Hát tessék. Eljött. Most már csak pár nap van vissza a nagy célig. Hogy mi lesz ott, sejtésem sincs róla, mivel nem tapasztaltam még ilyet. Triatlon és versenykörülmények számomra még mindig ismeretlen fogalmak. Úgy érzem, hogy még mindig első lépéseimet teszem ezen szőnyegen, és nagyon magasra tettem a lécet. Nem félek, mert minek. Tartani sem tartok tőle mert meg fogom csinálni. A hogyan meg nem az én dolgom azt majd az élet elrendezi. Egyszerűen csak kíváncsi vagyok mennyit érnek az ezreim. Mennyire tudom összeszedni magam fejben. És úgy gondolom ez lesz a döntő amit legutoljára írtam. Bár ez a tapering...!

Pár hete, hogy 180-at tekertem végre bringával és rá is tudtam futni, mentem volna tovább, szerettem volna 200+-os adagokat de eljött a tervezett pihenés szakasza. Azt írja feküdjek le időben, ne menjek többet vagy gyorsabban mint ami elő van írva. Persze, hogy nem tudom betartani és elkap a hév. Kevés km szám, nem vagyok fáradt, hogy feküdjek le időben? Nem mondom, hogy nem hinném hogy a javamat szolgálja ezen időszak, viszont merőben mást érzek. Talán elhagy az erőm. Meg lehet őrizni az állóképességet két hétig visszavett adagokkal. Biztosan. Ezt állítják azon emberek kik értenek hozzá. Próbálok az ő szakértelmükből erőt meríteni és nem picsogni. Persze emberből vagyok és vannak kételyeim. Ha nem lennének valószínűleg nem is ezt a "kasznit" kaptam volna meg. 

Hétvégén egy pici fitness még. Holnap úszás. Jót fog tenni nagyon érzem, majd 3ó bringa. Ezt én annyival kiegészítem, hogy 5lesz belőle 2x75km-re lebontva. Vasárnap 90p futás. Ezt is lecserélném szívesen egy félmaratonra laza tempóban. Hétfőn még bemegyek bohóckodni a munkahelyre aztán Keddtől szabadság és csütörtökön utazás le a Triathlon Citybe. Valószínűleg majd annyira felgyorsulnak az élmények és az idő, hogy észre se fogom venni és rögtön ott fogom találni magam a tóparton. Csak lenne már vége az úszás első körének!

160-5403-1488 

A bejegyzés trackback címe:

https://shortstop.blog.hu/api/trackback/id/tr654668467

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mata68 2012.07.20. 18:51:03

Meg az úszás 2. körének is :)

nedus65 2012.07.23. 19:45:22

HATALMAS KALAPPAL A DEBÜTÁLÁSHOZ !!! KEMÉNY VAGY , MEGCSINÁLOD , LEGYŐZÖD !!!
HAJRÁ !!!!

laciii79 2012.08.01. 18:53:30

Gratula itt is! Várom a beszámolód! ;-)
süti beállítások módosítása