Felépülve a vasárnap esti kemény aszfaltos futásból, szerdán indítottam meg a hetet, hogy legyen elég idő regenerálódni és így utólag látván szükségem is volt rá nagyon. Egy sima ötössel indítottam meg délelőtt futógépen, majd másnap ugyanez csak előtte még egy óra görgőzéssel megspékeltem. Pénteken, szabadságon voltam, és előzetesen be lett tervezve egy kis trail running. A Börzsöny volt a kiszemelt áldozat, azonban Peti egy hosszabb karikát nézett ki mint amit itt szoktunk kavarni. Tibi is jött velünk, reggel 9-kor indultunk. Én előtte való nap már egy kamerát is beszereztem, próbáltam pár videót csinálni. Kiteszem a linket majd a beszámoló végén. Tíz előtt megérkeztünk a tett helyszínére, majd öltözés aztán elkezdtük a futást egy kicsit más irányba. Aszfaltos 3kili állt előttünk majd utána jött a terephangulat. Kemény emelkedők amiket sok helyen csak gyalogoltunk, majd felérve mindegyik tetejére pompás kilátás tárult elénk. Túl a hóhatáron kezdődött az igazi edzés. Tarkították, olyan tényezők mint boka fölé érő hó, és fagyott jégpáncéllal borított talaj a hó alatt. Semmit nem láttunk belőle csak mikor már beleléptünk akkor éreztük, hogy nem kicsit csúszik. Futni nem nagyon lehetett, mert a lábunk mindig elmászott. A hosszabb emelkedőket megint csak lehetetlen volt kifutni és ez volt hogy kedvünk szegte. De aztán mindig adódott egy kis rész ahol meg lehetett nyomni, vagy voltunk annyira találékonyak, hogy az út mellett mentünk kockáztatva ezzel az egész szezonunkat. Mondanám és legyintenék, hogy „Ó hadjad már, nem lehetünk ennyire puhák” azonban később beláttam én is, hogy ez nem a realitás. Hideg szél fújt fent, folyamatosan kellett a kapucnit fel és le dobálni mert a sapkát is átfújta. A Sherpa kabát viszont remekül vizsgázott. Csóványosra mire felértünk kb. 9kili után elég cudar időjárás fogadott minket. Még erősebb szél, még hidegebb. Közel ezren voltunk egy lapos kis ország harmadik legmagasabb pontján. Itt egy kis frissítést beiktattam ami megint csak banán formájában testesült meg. Majd megkezdtük az ereszkedést Oltár-kő felé. Kemény downhill, magasra fútt hóakadályok, szinte gátfutás volt lefelé, de ha kedvünk volt bele is léptünk a térd fölé érő gyönyörű friss hóba. Kanyargós volt a túristaút folyamatosan figyelni kellett a jelzéseket, nehogy nagyobb probléma legyen belőle, majd egyik kanyarban egy ugrás után kicsúsztak a lábaim és pereceltem egyet. Idén először. Megtörtént ez is. Majd kis egyeztetés, hogy merre is van a tovább és haladás tovább. Itt jött a számomra legjobb rész. Keskeny talán három lábfej fért el az úton balra emelkedett, jobbra lejett. Inkább meredek lejtő mint szakadék, de elég volt, hogy felmenjen az adrenalin kicsit, pláne hogy erősen kifelé lejtett az út is. Meg ugye a hó és jég. Nem kell tovább mondanom. Itt is voltak eséseim. Elértünk Oltár-kőhöz ami valóban nagyon szép volt. Nevéből adódóan biztosan valami szakrális pont lehetett, és látni is lehetett rajtuk. Pici nézelődés majd irány tovább. Visszaértünk Rakodóhoz, innen pedig NHH felé fordultunk. Eddig tudtunk futni végig majd innen fel megint csak esélytelen volt. Gyaloglás a csúszós terepen. Itt már eléggé éreztem, a csípőmet, hogy dolgozott idáig rendesen. Majd felérve készítettünk képet, integettünk az időkép.hu-s kamerának, aztán következett a legendás lejtő. Elég viccesen ereszkedtünk. Volt aki seggen csúszott, slide-olt én meg négykézláb hátrafelé. Örültünk, hogy túléltük, aztán könnyített viszont technikás terep következett. A bokáink fokozottan veszélyben voltak. Majd a végén már a szerpentinen ereszkedtünk, hogy több legyen a futás. 10perc után átléptük a hóhatárt és magunk mögött hagytuk a fenti telet és visszaereszkedtünk az őszi tájba. Innen futás vissza a királyréti parkolóba. Majd nyújtás, lazítás, öltözés, termál. Összesen 990métert másztunk meg és 23.3km-t tettünk meg. Jól esett utána egy kicsit elidőzni a meleg vízben. Egyben volt.
Videók: https://www.youtube.com/playlist?list=PL8039EAC4F86019C9&feature=plcp

 
Vasárnap

Megállapodtunk még Petivel, hogy szombat regenerálok, vasárnap pedig mehetünk egy hosszabbra. Annyira nem igényeltem, de illett menni mivel meg lett beszélve és nem jövőre lesz a Nagyatádi mozgolódás. Reggel érkezett a telefon, majd rövid egyeztetés után Farkaserdőre esett a választás. Peti és Tibi is csak félmaratont akart futni én még ennyit sem terveztem, de a gondoltam, hogy ha megvan akkor az csak jó. Kitaláltam, hogy pulzuskontrollal megyek. 140-ben állapítottam meg a limitet. Ezt igyekeztem tartani is. Az első 3 kör után ami 12killernek felel meg frissítést iktattam be külső nyomásra, majd folytattuk a köröket. Nagyon könnyen ment, a szenzorok szerint minden rendben is volt a lábakban. Felül sem éreztem semmi különöset. Napelemeket kiraktam a hátamra, és csak menni kellett. Az alacsony pulzusnak köszönhetően a fogyasztásom is minimál lett. Olyasmi mint egy hybrid autónak a városban. Ez nagyon tetszett. Az utolsó két körben a két sporttárs szaporázta a tempót, mert már kezdett a kedvük alábbhagyni és ezzel sikerült is visszahozniuk. Mentem volna én is de el kellett dobni az egómat és tartani a 140-es korlátot. Nekem mára ez volt a feladat. Utolsó előtti körben 25km-nél kellett volna frissíteni még egyszer akár kólával vagy banánnal de nem akartam kivánszorogni a kocsihoz érte inkább elcsavartunk az utolsó körre. Itt megint gyakoroltam a leszakadást, mentem volna utánuk, de nem, ez nem az a nap. Ma más a feladat. Tapasztaltam, hogy eddig nagyon jól bevált a dolog és így tényleg lehet hosszút futni. Az utolsó kör befejeztével nagyon elégedett voltam.

30km 3:08 134avgHR

Úgy érzem, hogy meglett volna a 40km is ugyanebben a tempóban, de oda persze már kellett volna a frissítés. Majd legközelebb. Talán hétvégre megint lesz egy ilyen LSD edzés. Úgy látom van értelme. Ma már a térdeim rendben vannak ez nagyon nagy öröm. Vádliban izomláz, de az jó az kell nekem. Pici szintet léptem, talán látom is hogy hogyan kell menni hosszút. Vagy legalább is edzeni rá. Ez most jó út lesz nekem a tempósabb edzések mellett.

Sporttársaknak nagyon nagy köszönet, nélkülük biztosan nem ment volna. Társaságban hatványozottan jobb edzeni.

Újabb hét, lehet növelni a km számot. Most járok 90-nél. Még minimum hatvan kell. 20nap csak elég lesz rá.

A muntanya után nem sikerült kiregenerálnom magamat a gyanúsan bevált módszereimmel. 31-e lyukas nap volt. Nem így terveztem, be akartam iktatni éjfélre görgőzést, de nem tudtam időben feküdni, ezért nem éreztem azt a napot a térdemben az oldalsó csontokat viszont igen. Nem volt vészes, de nem akartam vele nagyon mozogni. Petivel ugyan megbeszéltük, hogy ma nagy futás lesz, azonban küldött egy esemest, hogy most nem vágyik humanoidokra, aminek megmondom akkor picit örültem, de fura érzés öntött el, hogy akkor ma nem is lesz sport. Aztán jött a következő üzenet, hogy azért este egy kis night-runra jók vagyunk. Ebben benne voltam, bár 10kilinél többet annyira nem akartam volna.
Kilenckor aztán találkoztunk is előttünk a parkolóban, kész tervekkel érkezett, felkészült volt mint mindig. Közös fénykép készítése, aztán mehetett a kocogás. Kíváncsi voltam, hogy miként fog a szervezetem reagálni ebben a késői időpontban lévő sportra, és azt gondoltam, hogy semmiféle probléma, megingás nem lehet. Ugyanazt csinálom mint nappal. Legalábbis ezzel próbáltam magam nyugtatni. Titkon tudtam, hogy nincs két egyforma helyzet. Mindegyik más és más. Szóval robogtunk a város felé, majd kanyar a székesegyház felé és hosszú egyenes ki a város határába. Beszélgettünk közben, nem hülye dolgokról. Nem volt erőltetett beszélgetés. Edzéselmélet, lelki dolgok, célok. Hasznos volt ez a része is nagyon. Aztán azt éreztem, mintha kicsit erős tempót veretnénk. Gondoltam olyan 5:30 körül lehet. Ezt szóvá is tettem, majd az órájára nézve Petyka gyors számolást követően megnyugtatott, hogy hat percesekben megyünk, annál talán picit jobb de inkább 6 az mint 5:55. Ekkor világossá vált, hogy igen tényleg más az esti mint a nappali. Ilyenkor már tényleg meg szoktam kapni a meleg zuhanyt ami valami jelet küld a testnek, hogy ki lehet engedni, lassan alvás van. Most viszont futás volt. A lábamban elmúlt minden rossz érzés, majd visszafelé, az emelkedőn fölfelé, éreztem, hogy ez most igen! Visszafutottunk a parkolóig ott pici nyújtás, frissítés. 11,05km. Max 90-120mp lehetett aztán irány vissza a következő kanyarra. Ez picit rövidebb lett csak 10,22km így jött ki a félmaraton. Második kanyarra annyira nem akartam elindulni, de jók voltak a lábaim és ez lefelé menet még jobb lett. Könnyűvé váltak. A tizenötödik kilinél éreztem először, hogy picit kezd összeugrani a gyomrom, pedi folyamatosan kajáltam egész nap. Ezt annyira nem értettem, hogy ennyitől már le is merülök. Peti aztán szokásához híven iramváltásokkal tarkította a futásunkat, amikre kötelező reagálni:) Éreztem már a bokámat is itt de mondom inkább nem nyavajgok, hiszen azt tud mindenki. A gyomromat leszámítva rendbejött minden, haladtunk. Petykában nagyon volt erő látszott rajta, hogy most nincs olyan táv ami megállítaná. Emelkedő fölfelé megint cukkolt a lószokkal, majd a vége előtt kb. 200m-rel mondta, hogy mehet a sprint. Kíváncsi voltam, hogy mennyire tudna ez most menni. Aztán elkezdtem nyújtani a lépteimet. Meglepően jól megindultam egészen a parkoló végéig. Viszont nem tudtam volna tovább tartani egy méterrel sem. Ha tovább tartott volna a menet akkor biztos, hogy egy fél kiliig le kellett volna váltanom valami közel hét perces tempóba, hogy visszatöltődjek. Parkolóban aztán nyújtottunk, viccelődtünk, majd gratulálás egymásnak. Tegnap Peti nagyon komolyat menetelt. Az a táv engem biztosan kifektetne. No majd nemsokára meglátjuk..

Itt pedig a két kanyar térképe látható:

http://www.gpsies.com/map.do?fileId=vgacsfhdftnmfpyc

http://www.gpsies.com/map.do?fileId=dvyxaixnwzmcuusg