mikor nem megy annyira.  

Az elmúlt egy-két hétben romlottak bizonyos meghatározó körülmények az életemben. Nem családi és nem egészségügyi jellegű, hanem a "kötelező nyolcas". Majdnem mindenki életében jelen van. Csalódások sorozata. Mint spiritualitás iránt fogékony és érdeklődő ember még érzékenyebb vagyok ezekre a dolgokra. Mindenkinek megadatik a forrás és a tudás, hogy különbül élje az életét, ahogy Brian Tracy mondta: "Kivágni a negatív érzelmek fáját". Oly egyszerű ez, főleg Nekünk. És mégsem teszi sok ember. Inkább mételyezi magát, és mérgezi, generálja a feszültséget a problémát, bűnbakot keres, majd agyonüti. És elvárja, hogy minden menjen tovább mintha semmit sem tett volna ő ez ellen. Ahhoz tudom leginkább hasonlítani mikor pici gyerekeknek valamilyen játék vagy zenélő tárgy abbahagyja a szórakoztatást és nekivágják valaminek ami széttörik, majd utána elkezdenek sírni, hogy most már tényleg nem fog működni. Így vágunk mi emberek is agyon millió és millió embert naponta akiknek aztán megromlik az élete, egy negatív hullám veszi kezdetét, elszabadulnak rajta démoni erők és már nem ő irányítja az életét, és sokan nem erősek ahhoz hogy visszavegyék az irányítást. De mind a ketten szenvednek. Mind a két fél. Hiszen ha pofon vágsz valakit neki az arca fog sajogni neked meg a tenyered.

Ezen esemény válaszolta meg nekem az egyik nagy kérdésemet, amire régóta keresem a magyarázatot, viszont még nem sikerült rátalálnom. Ez pedig, hogy miért, minek sportolok. Persze jöttek válaszok, hogy egészségmegőrzés meg örömömet lelem benne. Rá kellett jönnöm, hogy marhaságok ezek, felesleges ilyennel traktálnom magamat, és nagyon nem ez az út ami az igazságomhoz elvezet. Ha kicsit nyitottabb szemmel jársz, feltűnik bizonyára neked is, hogy ez egy eléggé mézes-mázas, kiszínezett, megjátszott, torz, haldokló, szenvedő világ. Mi emberek, mi bukott angyalok tettük ezt vele. Persze, a világ olyan mint amilyennek látni akarjuk, és én látom benne a szépet, de ha értékében nézem egy lyukas garast nem ér az egész. Pontosan tudom, hogy ez az amire nekem nincs szükségem. Ezért keresem azt amit és ezért sportolok. Mert a sport tiszta. Mert nincs benne átverés, nincs benne megannyi külső tényező, nem irányítja más csak én. Az én kezemben van a gyeplő. A gondolatomat teljesen le tudja kötni. Nem kell kattogni semmin. Bármilyen probléma van ez gyógyír rá. Olyan mint a drog. Pár órára is vagy többre teljesen ki tud kapcsolni, átlépsz egy másik tudatállapotba, és nem figyelsz a betonos-környezetre, megszűnik létezni a probléma. Tiszta. 
Elsőként mikor komolyabban szerelmes voltam és az akkori nagy ő járt a fejemben éjjel-nappal. Nem tudtam aludni mert állandóan rá gondoltam. Nem tudtam az iskolában odafigyelni rendesen. Minden gondolatomat kitöltötte és sajnos elég ritkán tudtunk találkozni ami csak hatványozta a dolgot. És annyira vártam minden tanítási nap végén a floorball edzést, azt a másfél órát mert ott még ő sem jutott eszembe egyszer sem. Hogy Vincent Vegát is idézzem "Pont ez olyan baszott jó benne". Megszabadít a sport a vágyaidtól, a vágyakozásoktól, az irigységtől, a bánattól, és ugye erre az időre sikerül kivágni a negatív érzelmek fáját. Talán megtehetnénk többször. A tisztasága valami fantasztikus. És lebilincselő. Egy életre.

Persze amit írtam fentebb kérlek ne hidd el, hanem győződj meg róla. Viszont ha itt jársz valószínűleg tudod miről beszélek. Miről beszélünk.

Számokkal nem akarok dobálózni. Szerintem jól haladok.. Ma le is adtam a nevezésemet a nagyatádi IM-re. 385 Kovács Krisztián 1985 Vác

Nos. Felépültem és magam mögött hagytam a betegséget, vagy annyira mégsem de mandulagyulladás ide vagy oda sikerült újra visszatérni a színpadra. Köszönhetem nagyban a BEMER terápiának ami helyrerakta a dolgokat a torkomban és a térdemben is. Úgy tűnt. Az első futás teljesen tünetmentes volt amire szerdáig kellett várnom. Nem nagyon akartam én a héten futni de ugyanakkor nagyon aggódtam hogy ha nem kap jelet a szervezetem hogy tartani kell a formát és számíthat még futásra akkor szépen lassan leépíti ezt a képességet a fizikális részével együtt mivel úgy gondolja majd hogy nincs már rá szükség. Éppen ezért nem engedhettem a hidegnek. Majd háromnegyed órás görgőzéssel kezdtem szerdán. Volt benne taposós is meg pörgetős is. Aztán egy laza hat kili futás nem sokkal a görgő után, csak hogy meglegyen az érzés. 5:17-es tempóban rongyoltam végig ezen a "csekély" távon. Éreztem már este hogy igen volt valami. Valami pár napos kihagyás. Bármennyire is szeretném azt mondani hogy nem számít az az egy hét kihagyás, de az a helyzet hogy az életben minden számít! Nincs kivétel. A serendipity miatt most akkor nem is nagyon beszélek a görgőzésről... :| Másnap éreztem, hogy többet kellene mennem hogy visszanyerjem a formámat. Próbáltam lenyomni frissítés nélkül az egész 21km-es távot de elég nagy felelőtlenség volt. Az utolsó 5-6km-en éreztem, hogy kezdi megbosszulni magát. Dupla stresszornak volt kitéve a szervezetem, duplán romboltam, így utólag egy jó nagy taslit ki is osztottam magamnak gondolatban. Soha többet ilyet.  Péntek szünnap, szombat 100perc görgőzés. Közben film. Ez sem segített sokat. A három részes TDF amit Kraftwerkék szereztek viszont annál többet. Görgőre rá kell mennem még akkor is hogy ha szart se ér szerintem, de ugye előbb írtam, hogy az életben minden számít. Lehet hogy akkora energiát fog adni majd amit tudok alkalmazni majd a fizikai világban. Mivel semmit sem érzek másnap ha taposom neki így kételkedem a dologban csak nem tudom miért..
A mai napon pedig hóban futás. Peti invitált, és nem mondtam nemet neki a szombati után (mert akkor nem tartottam Vele és Tibivel). A megbeszéltnél később érkeztem, illetve keresgéltem még a dunaparton mire rájöttem, hogy valszeg elindult, hogy majd utolérem. Így is volt elindultam Göd felé a bicikliúton és majdnem a fordítónál találkoztunk is. Odafelé olyan 5:35-ben haladtam talán felette kicsivel majd visszafelé szolidabbat jöttünk amit annyira nem bántam. A pulzusmérőm sajnos feladta a dolgot. Holnap mehetek venni bele elemet. Remélem ez megoldja a problémámat és nem kell újat vennem súlyos ezrekért.
Leesett a hó. Hideg van. Aki szereti az élvezze. Én szenvedek, és számolom a napokat míg be nem köszönt az enyhébb idő. Viszont egyszer úgyis eljő a nyár mikor 35°C lesz árnyékban. Akkor jön el az én időm!!!
 

Szombat megint herevere. Pihenés. Hogy minek azt nem tudom. Mire várok? Miért nem megyek? Ok, hogy családi szülinapozás de egész nap? És reggel? És este? ?Qué esta pasando? !Tranquilo! Nyugtatom le magam, vasárnap reggel jócskán szenvedve a bűntudattól, hogy kevesebb mint 200nap van hátra és én oly dolgokat engedek meg magamnak amiket nem szabadna. Persze nyugtatom magam a szokásos szöveggel, hogy majd ha jön a jó idő akkor majd lesznek durva dolgok. Ja persze. Vasárnap felkeltem reggel ilyen gondolatokkal, húzom fel a redőnyt, látom félig fehér minden. Szentségelek (-de minek?) hogy minek esett a hó (-mintha ez érne valamit). Bal lábbal keltem és sikerült kibillennem kicsit a lelki békémből, egyensúlyomból amit annyira szilárdnak hittem. No hay problem, kinéztem jobban az ablakon mert láttam, hogy süt a NAP (ami annyira kell nekem... -hogy erre nem is nagyon van hasonlat) és ma pedig ha picit is de menni kell. Elnéztem balra és a következő kép fogadott.

 

 Challange accepted! Villogott a kijelzőn. Oda ma felrongyolok. Ameddig mehetek. Szóval kevés reggeli és több tea eltüntetése után felvettem a színpadi szerkót és színre léptem. Tudtam, hogy olyan 15km-t fogok menni többet nem nagyon kéne a hét eleji "átmozgatás" miatt. Legalábbis ezzel kábítottam magam. Megálltam az indulópontnál ami a kereszteződésünk a ház előtt, nyújtás fél percben című műsort bemutattam a járókelőknek akik le se szarták az egészet, majd széles mosollyal dübörgő zenével megindultam. Persze megint kicsit erősebben, mint kellett volna. Kis emelkedő kifelé (azt mondják) aztán jött város pereme majd a váciak Fujijának lábánál találtam magam.

 Nem rossz látvány. Napsütésben az olvadó hónak köszönhetően elázott úton futni pedig csudajó. Első hegyi kanyar következett majd tovább.

 Mikor ilyen helyeken futva szólnak deephouse vagy minimal esetleg goa zenék teljesen át tudom magam adni, olyan mintha pár pillanatra kilépnék a testemből. Fantasztikus dolog, hogy ilyen helyen lehetek, és megtapasztalhatom ezt. Itt már a hegy legszebb részét picit közelebbről láthattam.

 Majd tovább, tovább fel rongyoltam kissé nehézkesen de haladtam ilyen látvány kíséretében.

 

 Ez jobb oldalt, balról meg a NAP sütött és fújt a szél nagyon nagy lökésekkel, annyira hogy meg is állított egy pillanatra. Gondoltam annyiszor találkoztunk már a Börzsönyben, csak jól megférünk itt ketten. Úgy is tűnt amíg el nem értem a végállomást ahonnét tiltás volt arra vonatkozóan, hogy tovahaladjak. Szót fogadtam viszont szép látvány tárult elém, annyira, hogy a fényképezőt se vettem elő, arra a percre amíg megálltam a NAP sugaraiban fürödve, feltöltődést keresve ezekben a pokoli téli hónapokban, és tettem magasról, hogy fújt a szél és egyik barátom mondására, hogy lehet hidegben futni csak nem szabad megállni fél percnél tovább. Azonban az egóm mondatta velem, hogy ennyi most jár nekem itt. Ennyit megérdemlek. Az egó meg olyan, mint a ragály. Kigyönyörködtem magamat, és indultam vissza le. Majdnem ugyanannyi lett az időm le mint föl, csak volt egy 13-as eltérés a pulzusban. Végére érve azt éreztem, hogy ez nagyon kevés. Viszont most légy okos, elég ez mára, holnap majd lehet rámolni neki megint csak a lélektani egy hét pihenős szakasz legyen meg. Hazaérvén éreztem, hogy vétkeztem. Játszottam a fasza gyereket. Valaki, valami olyannal amivel a legnagyobbak sem játszhatnak, mert mindig alulmaradnak. Nem tiszteltem eléggé azt aminek szinte mindent köszönhetek. Ezért most megkaptam a képzeletbeli érmet és egy 5napos nyaralást amit a BAYER támogat. Kellemes időtöltést kívánunk!

És hogy ki a hibás? Én, -teszem fel a kezem- én vagyok a hibás, én vagyok a felelős. Szeretem magam! /az utolsó mondat nem önimádatot jelöl/