dec
18

Felregenerálódva a hugaroringi futásból, túl nagy aktivitást nem mutattam a héten. Kedvem sem nagyon volt semmihez. Ezért inkább úsztam de csak rövideket. Egyedül. Semmi kontroll vagy más valaki akihez tudtam volna mérni a tempómat. Kedden már nagyon rövid távval kezdtem, van akinek ennyi a bemelegítő mert menni kellett Pestre a kerékpáros szerelőmhöz. Persze minek is magyarázom fel kellett volna kelni előbb és akkor lehetett volna úszni 3-4 kilit is. :) "Sose panaszkodj, sose magyarázkodj." Lassú tempóban volt az úszás ami másnapra még lassabb lett. Majd utána egy fél óra görgőzés, pont elég volt úgy éreztem. Kedvem még mindig nulla tudom én nagyon jól hogy mi miatt és szerintem Te kedves olvasó is. :)
Csütörtök péntek edzés szempontjából nulla.
Ja elfelejtettem, hogy Peti és Tibivel voltunk hétfőn a gödi thermálba ázni kicsit. Az nagyon jó volt attól eltekintve hogy kénes szagú volt a víz. Szóval tegnap szombaton csináltam valamit ami tényleg említésre is méltó bár nem nagy dolgok objektívem de ilyen pici dolgoknak nagyon tudok örülni. Úszásban sikerült ha csak egy kilométernyi távon is de bekukkantani a 20perc alatti tempóba. Meg is lett az eredménye, nagyon fárasztó volt így az ezer, de hát ez nem wellness. Aztán az uszodában végezve átmentem a fitnessterembe ahol bérletet váltottam, majd kis jópofizás a pultos lánnyal és nekiláttam futni kicsit. Tibikével összetalálkoztam, aki mondta hogy két órát tervez suhanni a gépen. Visszakérdezett, hogy nekem. Mondtam hogy én is annyit közben meg gondoltam, hogy ha eljutok odáig nagyon jó lesz, de másfél órával is kiegyeznék. Szóval felpattantam a gépre, kis szerencsétlenkedés, értetlenkedés után sikerült elindulni rajta. Aranyközépút 11km/h sebire kapcsoltam, mondom ez jó lesz nekem amúgy sem érzem 100%-osnak magam. Fülesbe zene, Gaudiumtól egy album. Igazán veretősre sikerült a zene, nem éreztem fáradtságot. Majd megszólalt 16kilinél a Kraftwerk, Tour de France c. szerzeménye (igen a hosszú verzió) amit még énekelni is tudtam a gépen, annyira doppingolt. Elűzött minden rossz gondolatot. Játszogattam a tempóval is meg integettem még 18kili körül is ismerősöknek, mosolyogtam egyáltalán nem voltam fáradt de 1:45 környékén jeleztek a térdek. Egy pici gyaloglás majd utána tempóra kapcsolás és egy kis levezetés a végére. 23km lett a bruttó végül. Ez is új rekord nekem. Aztán egy alapos nyújtás, itthon masszázs és Perskindol+jég combo ami nagyjából rendbe is vágta a térdemet. Terhelni nagyon nem akarom szóval mára marad egy kis úszás. Talán meg lesz a 85 kili idén augusztustól. Fél óra múlva indulok. Csak szűk 4km kell. :)
 

A bejegyzés trackback címe:

https://shortstop.blog.hu/api/trackback/id/tr653472945

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gafmon 2011.12.21. 05:42:44

"Sose panaszkodj, sose magyarázkodj." milyen igaz! Azt hiszem tudom, kitől hallottad :D) Lehet, hogy nem vágom: TE aug-tól futottál ezidáig 85 K-t??

Kovács Krisztián Short' 2011.12.21. 21:09:37

@gafmon: úsztam, de végül nem lett meg. nem is nagyon zavar. az idézetet pedig Brian Tracytől hallottam. :)
süti beállítások módosítása