aug
9

El segundo

Címkék: első úszás 3 8 | Szerző: Kovács Krisztián Short' | 9:07 pm

Ugye a mai napra terveztem olyan 1,8km-es úszást. Munka után megérkezvén annak ellenére, hogy a víz remek volt annyira nem indult jól az úszás. Elképzelhető, hogy fáradt voltam 6óra alvás után (nekem sajnos nem elég ez a mennyiség), az első 150m után meg kellett állnom fújni egyet. Kételyeim voltak, hogy tudom-e majd teljesíteni a mai kitűzött célt, de inkább nem gondolkodtam és csináltam a dolgomat. Utána úsztam egy 300métert, reméltem, hogy ez a lassú alkalmazkodás a bemelegítésnek tudható be. Jó akkor gondoltam kezdjük el.

Az első kilométer nem volt olyan emelkedett hangulatú mint szokott. Amíg nem teljesítettem az előző 40hosszt addig nem is nagyon éreztem jól magamat. Nem törődtem vele úszom a tempómat meglátjuk mire lesz majd elég... 1500-hoz érkezve kezdtem hinni abban hogy megduplázhatom a mennyiséget ezért elkezdtem visszaszámolni. Nyolcvan hossznál (~2500m) még nem éreztem fáradtságot csak azt hogy picit lassultam talán, ekkor pár hosszt megnyomtam nagyon, erős kéztempóval. No akkor gyerünk százra. Kilencven és kilencvenöt között problémák adódtak volt hogy két ütemet mentem egy levegővel, hogy helyreálljon a rend. A századik hosszra már rendben voltam ekkor gondoltam hogy kiabálok egyet a fordulónál és odab***ok egyet a medence falára örömömben de jobbnak láttam azzal foglalkozni ami a dolgom volt. Ezért az ünneplés elmaradt. Kezdtem kalkulálni hogy mennyi is az Ironman  úszótávja a váci medencében -ebből is látni hogy meg sem fordult a fejemben az hogy ma ilyet csinálok de még a hónapban sem- először 102 jött ki majd megzavarodva a hármas számjegytől újragondoltam és 115 lett a vége. Nagyjából ez fedi a 3800métert. Az utolsó 5 hosszt már amennyire lehet mosolyogva úsztam le a medencében. Egy páros volt kint ők nagyon néztek, hogy mennyit úszik ez a hülyegyerek mert míg én daráltam a távot addig ők már napoztak is úsztak is -nem is keveset. Külön öröm hogy bentről láttam PP-t lejönni a strandra aki ihletett meg az Ironmanre. Mikor megvolt az utolsó hossz is akkor feljöttem majd elindultam a medence szélére a lépcsőkhöz. Ott a medence falára könyökölve levettem a sapkát szemüveget és fújtam párat, mikor PP észrevett. Intettem intett Ő is. Két nap alatt kétszer is találkoztunk mi ez ha nem jel hogy jó úton haladok. :)  Edzőtársnak Attilának maximális elismerés, kb. 50 hosszt teljesített összesen ma, neki ez nagyon jó eredmény ahhoz képest hogy dohányos és nem sportolt 4 éve.

Az időeredményem olyan 1:40 körül lehetett. Elsőre nagyon elégedett vagyok ma már megérte felkelni. Kicsit még nehéz elhinni, hogy a kezdőtáv már megvan, de majd talán holnap.

Ötödik alkalom volt a strandon a 0-ról indulva. Ez talán egy kis lökést adhat majd.

Itt van a bérlet képe is. Alig használt.

süti beállítások módosítása