.. leszállok, kicsit csóválom a fejem, hogy de jól indul a buli, bár tudom, hogy más nem nagyon tehet erről. A műszer nem mér. Látom azonnal mi a baj. Le van fordulva a villáról. Gyorsan megigazítom, közben remélem Apuék nem látnak. Elég égő lenne, hogy az ő fiuk áll meg. Majd gyorsan nyeregbe pattanok, látom működik az óra, innentől nem is nagyon néztem egy ideig csak azon voltam, hogy kényelmes tempóban haladjak. Elöl nagytányér, mert mindenki ezt javasolta, hátul viszont a komfortkerék fölött voltam eggyel. Gondoltam nem lesz baj, lényeg hogy jólesik, majd később lehet izmozni. 416-ként szálltam kerékre. Baka szavai jártak a fejemben, hogy első húsz percben.. mit is ne csináljak? Basszus elfelejtettem. Most ne egyek vagy ne igyak? Vagy mindkettő? Vagy csak vízet igyak? Úgy láttam a legbölcsebbnek ha az első 20p-ben semmit sem csinálok. Kiértem Gyékényesről, kicsit ismerős a pálya. Erre jártunk kocsival előző nap és ma reggel is. Jópáran hagynak le. Én nem tudom merjek-e előzni. Nagyon az elején vagyok, nagyon messze van a vége. Először vagyok itt. Talán jobb ha nem feszengek. Próbálok nagyon figyelni a 10m-es szabályra is. Nehogy intést kapjak. Nem akarok semmi gyanús dologba belekeveredni. Csak végiggurulni. Kis emelkedő következik, felérek azokra akik lehagytak. Gondolom magamban ez túl jó így, nem vagyok hegyimenő, biztos jobban kéne tartalékolni. Közepes tányéron megyek ezért fel. Majd vissza nagyra. Kanyarodunk a templomnál ismeretlen irányba. Na innen fel van adva a lecke. Teljesen ismeretlen pálya. Ha nem lennének ott a bringás "társak" nagyobb pánik is lehetne talán. Próbálom, hozni a futótaktikámat, hogy ráállok valakire jó pár percig aztán előzöm. Szépen kapaszkodva a létrán felfelé ami futás felé visz. Előzök nagyon óvatosan. Majd egy kis ligetes részhez érünk. Nézegetem folyamatosan az előttem lévő versenyzők rajtszámát és beceneveit. Egyik sem mond semmit. Semmi ismerős arc. Hiába új vagyok ezen a hajón. Aztán egyszer csak meglátom, az egyiken, hogy Kombinat. Róla már hallottam. Dupla IM, többszörös egyéni. Ő az aki IM közben egy kajára is megáll ha úgy van kedve. Bírom az ilyen laza figurákat. Gondolom magamban, hogy Vele biztos végig tudok érni. Úgyhogy be is állok mögé. Jó darabig megyek mögötte. Megmászunk egy-két dombot. Kicsit megnyugszom, hogy nem vagyok annyira egyedül. Bár még soha nem volt tartalmasabb a beszélgetésünk a köszönésnél. :) Az egyik dombon felfelé egy nagyobb zöld pólos figura bíztatva odaszól, hogy: -Gyerünk Short' jó lesz az! Máig nem tudom ki volt, de szerintem Vasapu lehetett. Ha nem akkor viszont tényleg nem tudom. Később valahogy Kombinát elé kerülök, a lejtősebb szakaszokon. Majd bevártam. Mentünk egy darabon együtt, beszélgetni is tudtunk. Filmre is vették. A frissítőnél koszos kulacsot kapott ezért oda akartam adni az enyémet, mivel nekem három darab volt. Elég nehezen fogadta el, cserébe adott egy csokit. Finom volt! Köszönöm ezúton is! :) Majd később megállt eü-i szünetre. Én haladtam tovább. Próbáltam kicsit emelni a tempót, no nem nagyon. Láttam a dobos figurát is akiről hallottam. Nagyon keményen verte a söröshordót. Megmosolyogtatott. Fantasztikus, hogy ilyenért kijön szurkolni. Nekünk. Nézem az órámat. Jócskán eltelt egy óra is már a keróból sőt a harmadik felé tartunk. Elértük már a 68-ast Nagyatád felé. Nagyon hamar. Térképen hosszabbnak tűnt. Itt már próbálgattam előzni párat. Gondoltam muszáj lesz, mert 7ó se lesz meg. Frissítőpontokon csak izót vettem fel. Lement már két szendvics is. Sótabletta is. Jó volt a komfort. Bekönyökölve végig 'atádig. Hamar odaértünk. Hullámzó volt a pálya, tetszett. Az út minősége sajnos nem volt olyan jó, de minden nem lehet tökéletes. Beérek, Anyáék várnak.

A fordító után megállok, mondom mi kell, kulacscsere, majd tovább. Kérdezgetni akarnak, de csak a legfontosabbra válaszolok. Nem akarok lemerevedni. Mosollyal jelzem, hogy minden rendben, kifogástalanul vagyok. Első 75km megvan, sikerült nem megnyomni, most talán egy picit lehetne, az első kört de azt a parancsot kaptam, hogy majd csak a másodikat. A tervet pedig tartani kell. Ez a kulcs. Már én is visszafelé jövök, már én is a beérkezőkkel szemben jövök. Talán már rám is irigykedik valaki, hogy már túl van az első 75-ön. Majd gyorsan be jobbra a kis faluba. Nem tudom hol a vége, hol lesz a fordító. Várom, már mert az izós kulacsom kiürült. Hamarosan el is érkezik. Felveszem lehet menni tovább. Itt már egész jó volt a klíma. Mondhatni üzemi hőfok. Én ezt nagyon bírom. Majd az első kiskörnek is nagyon gyorsan vége lett. Sikerült előzni is már. Második kör jön. Ezt picit próbáltam fokozni, itt találkoztam Schwarzival is. Váltottunk pár szót majd mentem tovább a Kanárival. Nagyon korrektül viselkedett. Ha vigyázok rá, Ő is vigyáz rám. Ebben volt egy pont ahol 50 fölött mentem pár száz méterig. Itt nekem is olyan hangom volt mint a telikerekes gépeknek. Nagyon tetszett. Csak én Kovács Krisztián néven neveztem és nem Ivan Basso-n. Még mindig jól éreztem magamat. Sikerült, hozni a 10percenkénti folyadékbevitelt. Kajával is jól el voltam látva, nem igényeltem több szilárdat. Maradt a Vitargo, meg az izó. Harmadik kör pedig lazázás volt. Láttam már menet közben, hogy az időm úgy sem lesz valami jó, reméltem, hogy 7ó alatt azért bent leszek. Megint a kis kitérőre fordulunk. Itt előznék megint egy bringást, de gondoltam inkább beszédbe elegyedek Vele. Így is lett. Vevő volt a társaságra úgy vettem észre, nem zavartam. Így jókedvűen, beszélgetve tettük meg az utolsó kört. Váltós volt a hölgy. Így sokat nem is estem vissza. Sőt még mindig jöttem előre. Majd a kör vége felé, egy bringás hátulról megveregette a vállam és mondta hogy: -hajrá nyomni kell. Ezt viszont biztosra veszem, hogy Norbi volt :) Megköszöntem neki a bíztatást. Ő haladt tovább gyorsan. Látszott, hogy siet valahová. Nekem már más dolgom nem volt csak pörgetni és a végén leszállni. Megállapodtunk, hogy majd szurkolunk egymásnak a futópályán. Aztán elváltak útjaink. Én kanyarodtam be a depó felé. Majd mikor mondták, hogy most lehet leszállni akkor kiakaszottam, és nyújtottam át a Kanárit. Készségesen utánam szóltak: -Sisak kell? Még jó hogy figyelnek ránk! :) Leadtam őt is majd irány az öltöző. Sikerült nagyon óvatosan meghúzni a bringát. Mintha mezítláb szögeken lépdeltem volna. Háromból kettő megvan. De az igazi IM még el sem kezdődött. Irány az öltöző. Bementem. Sokan ülnek maguk elé nézve, van aki öltözik, és van aki a kis csap alatt keres hűsölést. A zuhany tele. A padok tele. Kikérem gyorsan a futós szatyrot. Megkapom de nem tudok leülni ezért elkezdek öltözni a fal mellett. Itt megjegyzem, hogy a "ruhatáros" lányok biztos élvezték a jelenlétet ennyi meztelen férfi közt. :) Végzek az öltözéssel majd leadom a cuccom, és indulok kifelé. Aztán megtorpanok kicsit. Csak keresek itt még valami kis menedéket. Bemegyek a zuhanyzóba. Bedőlök a zuhany alá, próbálok vigyázni, hogy a cipőm ne legyen vízes. Sikerül. Majd séta ki a pálya felé. És mielőtt ráfordulnék és megkezdeném a futást amitől annyira paráztam megállok guggolni párat, nyújtani. Majd nagylevegő és elkezdek kikocogni. Azok a képek villannak fel mint amikor a nagyon akiket eddig a youtube-on néztem, kirobbannak a depóból. Andreas, Marino stb.. Így érzem most én is magamat. Olyannak mint ők. Nagyon boldog vagyok. Remélem ez nem is fog változni még jópár óráig. Szépen kocogok ki... Nézem az embereket, keresem a sajátjaimat...

.. tovább botorkálok lefelé a lejtőn. Figyelek nehogy kavicsra lépjek és vége is legyen a mai napnak azonnal. Próbáltam körültekintő lenni. Taps-taps, jobbra a tó amely mindennél jobban csillog most, mindennél jobban hív. Befordulok a partra a piros hálók ölelésébe. Nagylevegő. Még egy. Nézem a körülöttem lévőket. Társalognak, mosolyognak, megkeresem magamnak a bójákat a távolban. Vajh' merre kezdem. Oké, láttam a neten, hogy jobb, de az biztosan úgy van? -fogalmazódik meg bennem egyre több kétely. Még mielőtt jobban elmerülnék a negatív gondolatok folyójában, meghallom a tegnapelőtti chipes kolléga hangját, ki kiabálja, hogy -csekin, csekin! Aztán a speaker is közli, hogy mit kell tennünk. Odasietek a sátorhoz ami mellett teljes nyugalommal jöttem el, szinte észre sem vettem, majd látom, hogy egy készülékkel leolvassák, azaz inkább rögzítik a chip számát. Szó szerint check in megváltottam az IM-520 lajstromú repülőre a jegyet. A várható repülési idő 13-14óra. Majd vissza elfoglalom előző helyemet. Nyújtok bámészkodok, hallgatom a zenét. Rövidesen találkozom Schwarzival és Petykával is. Elfogadok Tőlük még pár tanácsot, megyek megmártózom én is a vízben ami nagyon kellemes. Nagyon nem akarok tempózni én mint elsőbálozó biztos tök égőnek tartanának. Inkább csak én magamat mert úgy gondolom, hogy hátul a helyem. Ennek megfelelően hátra is kullogok, utolsó igazítások, 7p a rajtig. Itt még nem tudtam, hogy mennyire befolyásol majd ez a döntés a továbbiakban. Én itt gyenge úszó vagyok gondoltam.Majd megszólal a Final Countdown, és a vízből mindenki kifelé igyekszik, ahogy erre a speaker meg is kéri őket. Itt már tudom, hogy nincs visszaút, és külön öröm, hogy pár nappal ezelőtt egyik barátom ezzel kívánt sok sikert a mai napra. Nagyon gyorsan eltelik ez a zene és jön Vangelis. Itt már totális izgulás, öröm, kétségbeesés egyvelege. A nézők tapsolnak, a résztvevők tapsolnak. Még egy kipillantás a családnak oldalra, majd nézem az ágyút mikor is sikerül elsütniük. És amint durran elkezdek sétálni a tó felé. Jó hátul. 

Akkor nem foglalkoztam vele, de most már bánom. Mit keresek én ott hátul? Mikor a lábfejem megérintette a tó víze mosolyt csalt az orcámra és szembejutott. 14óra de sok van még hátra. Mi lesz itt. És már csúsztam a vízbe. Jól esett. Próbálok kezdeni gyorsban. De akadályokba ütközöm. Minden irányban. Mellúszók vesznek körül. Próbálom kiverekedni magam, átúszni rajtuk ha úgy van. Nincs szükség ilyesmire, megnyílik előttem a folyosó. Pillanatnyilag jó vagyok ám bekerülök egy másik bolyba. Itt már megfognak nem tudok elmenni mellettük. Így kénytelen vagyok mellre állni. Nyugtatom magam, hogy amit a tájékozódással vesztenék gyorsban azt itt megnyerem mert tudok egyenesen haladni. Azonban akkor is tudtam, hogy ez teljesen nagy hülyeség. Az első bója nagyon de nagyon messzinek látszódott. Sose érünk oda! Aztán egyszer mégis. Fordulás. Ekkor valami olyat érzek amit eddig soha úszás közben. Hányinger. A reggeli baracklekváros zsemle küzködik fölfelé. Talán a testtartás, talán a nem megfelelő folyadék bevitele úszás előtt. Találgatni tudok csak, és csökkenteni a tempón. Nem szeretném, ha kivennének ez miatt, még jobban nem szeretném senki versenyét elrontani ez miatt. Haladok a tömeggel hiszen én új vagyok itt. Megyünk a két kis fehér bója közé, azonban nekem majdnem sikerül kívülről kerülni. Itt gyorsba be tudtam váltani de sokáig nem lehetett. Megint megfogott a boly. Fordulunk hátra felé majd egyszer csak látom a tó alját. Nem értem mi lehet. Megpróbálom engedni lefelé a lábamat hogy mennyire van mélyen de nem ér le. Akkor hát elég a játékból haladjunk tovább. Az újonnan a versenyre vásárolt szemüveg kezdi nyomni a fejemet. Rossz csatot választottam középre. Alig várom, hogy kiérjek és tudjak igazítani. Ráfordulunk az első célegyenesre. Itt már jobb be tudok állni kicsit gyorsra megint. Bár csalinkázok nem úszok egyenesen. Mielőtt kiérnék a partra nézem az órámat a vízben és elkönyvelem, hogy annyira nem borzasztó, mellben nem szoktam ilyen tempót menni és a keringésem is jobb így. Jön az ausztrál kanyar. Szigorúan séta jöhet szóba. Majd a szemüveg igazítás és a következő kör. 

Ez már sokkal jobban sikerült. Volna. Tudtam gyorsban haladni de a fejemen a szorítás egyre jobban fájt. Mondom magamban, hogy én itt meg nem állok szórakozni. Milyen égő úszásban megállni! Ez nem Ironmanre vall. Aztán a második kör 1100-a után mégsem bírtam parancsolni magamnak és ott ahol láttam az előző körben hogy alacsony a víz kényszerpihenőztem. Gumipánt állítása. Közben egy figura jött ki nagy görccsel talán. Érkeztek is az orvosok. Mint utólag kiderült Schwarzi látta is a szerencsétlenkedésemet. :) Majd innen már minden rendben volt. Nekem egyébként is ez a 3km a lélektani határ. Innen már megy bármennyi addig szenvedés. Azonban most azt gondoltam az úszás fog a legjobban sikerülni, mivel az utóbbi időben az tetszett a legjobban. Szóval gyorsban vissza, s mi több egyenesen tudtam benne haladni. Balázst sikerült beérni, vele együtt jöttem ki. Majd míg ő futott, és sétáltam. Depón az én szintemen semmi sem múlik. És elkönyveltem magamban, hogy úszás vége, sajnos hamar eltelt. Maradtam volna még, csak most kezdett el jólesni. Mondják a kiérkezők nevét, és annyira várom, hogy halljam a sajátomét de sajnos nem kerül sor rá. Jobban kellett volna húzni a vízet. Mászok fel az emelkedőn amin még másfél órája ereszkedtem. Felveszem a szatyromat. 520. Ez az irány be a depóba. Kevés a pad, sok az ember. Nem várok elkezdem öltözni a sátor szélénél. Vízes cucc le. Törölközés száraz bringás fel. A biciklis nem egyszerű, sok eleme van nálam, és persze nem jön fel azonnal mert nem tudtam magam teljesen szárazra törölni. Azonban pár perc alatt csak sikerült. Pécsi Petit egy pillanatra láttam csak a depóban. Nagyon sietett, és ebből gondolom precíz is volt. Megyek a bringához, sisak, rajtszám minden megvan.

Kiakasztom és elkezdek sétálni vele a kijárat felé, hogy a brutális 180-at megkezdjük ami életemben eddig egyszer csináltam csak. Megilletődötten tolom a bringát csipszőnyeg pittyen, kiérek a műútra majd mondják, hogy felülhetek, és jó versenyt kívánnak. Megköszönöm. Indulok. Nehezen akad az SPD elindulok. Majd 50m múlva látom baj van. Meg is kell állnom..

Sokan mondják felnőttek, hogy nem tudják mit akar a gyerekük, még középiskolában sem. Nem tudja mi az amit szeretne, nincs elképzelése mivel töltené legszívesebben élete hátralévő részét. Ezt én is éreztem magamon fiatal éveim során. Az általános iskolában sem volt még elképzelésem, a középiskolát és a továbbiakat pedig hagyjuk. Hiszem, hogy mikor megszületünk még kapcsolatban vagyunk a szellemvilággal, kicsit hordozzuk előző életeink élményét. Ezt alátámasztaná az is hogy miért mosolyog a kisbaba. Hiszen ő nem érti a viccet. Ilyenkor vagyunk igazán magunk. Majd jön e világ minden sötét velejárója és elkezd tépázni minket. Ha nem tudunk erősek lenni -már pedig nem tudunk ezért járunk ide vissza- akkor elnyomhatja legtisztább gondolatainkat. Ez történt velem is. Pedig nagyon is van emlékem már hogy mi szerettem volna akkor lenni. Óvodás koromra nyúlik vissza mikor már vonzott a sport. Játék volt. És az életnek erről kell(ene) szólnia. Ennek megfelelően éreztem, hogy sportoló szeretnék lenni, ezzel foglalkozni napi sok órában. Persze nem voltam elég határozott magam felé sem, és kifelé sem. Így aztán másfelé sodort az élet. A sport persze mindig jelen volt és az életem legnagyobb részét ez töltötte ki, de egyszer sem volt kielégítő. Tényleg nagyon sok mindent kipróbáltam és szép eredményeket is elértem egy kettőben. Viszont egyik sem múlt felül számomra értékben a legutóbbit. A mai naphoz egy éve tűztem ki a következő célt a sok-sok kudarc után. Ebben óriási szerepe volt egykori munkatársnak Pécsi Péternek. A temérdek csapatsport után váltottam egyénire. Új vízeken eveztem. Egyedül. Aztán annyira nem is egyedül. Mikor közöltem mindenkivel a tervemet, hitetlenül fogadták. Ez mégjobban inspirált. Megerősített abban amiért nekivágtam. Magas sportértéket láttam benne és részese akartam lenni. Nem csak szerettem volna. Akartam! 
Szóval ez az időszak, életem legszebb része volt. Végre azt csinálhattam amit szerettem, ámde sohasem mertem kimondani. Sportolónak éreztem magam mikor télen mentem az uszodába reggel, vagy a hóba futni. Azt gondoltam most én is olyan vagyok mint ők. Persze be kellett menni dolgozni, de ez mind eltörpült amellett amit ezekben a hónapokban éreztem magam felé. És folyamatosan végig az úton.

Egy hete, hogy elindultunk. Komplett listát készítettem arról már az előző napokban listát készítettem arról, hogy mit viszek. Volt hogy még az utolsó pár napban olvasgattam, hogy mit hogy aztán feleszméltem és nevettem magamon, hogy most már csak összekavarhatom a gondolatokat a fejemben. Volt idő tesztelni végig az év alatt, most már nem lesz tuti recept pár óra alatt. Szóval reggel korán bepakolás a kocsiba, minden befért elsőre kényelmesen, majd irány Pest-Balaton-Nagyatád vonal. A Balatonnál megálltunk egy fürdésre, mivel Anyu is és én is kifejezetten szeretjük. Majd egy óra körül mikor már izgatottan lestem az órámat mondtam, hogy most nyit a nevezési iroda, akkor elindultunk tovább. Térképen néztük mi hol merre majd hamarosan ismerős településeket láttam. Az internetről volt ismerős mert már sokszor néztem merre megy a verseny pályája. Az út minőségét figyeltem folyamatosan és találgattam miként fog itt viselkedni a Kanári aki mögött utazott szép csendben. Majd elértük a Nagyatád táblát. Mondom magamban innen már nincs visszaút. Nincs megfutamodás. A nagy izgalomban elsőre túlszaladtunk majd visszakavarogtunk a nevezés helyszínére. Táblák minden felé, jól is jött mert annyira izgatott voltam, hogy nem vettem észre az út melletti nagy IM táblát. Szóval beregisztráltunk. Megkaptunk gyorsan a rajtcsomagot sok promó anyaggal ami a lényeget takarta el csak, ezért nem láttam, mi is van benne illetve, megvan-e minden. Megláttam az ereklyés pultot ahol vártak a kulacsok, amire azóta ácsingózom, hogy Petykánál láttam. Kettőt gyorsan vásároltam. Igazán hülyének éreztem magamat, hogy még egy versenykilométert sem mentem de már vásárolom össze az olyan dolgokat amikhez egyelőre közöm sincs. Érted már mennyire vártam?? :) Kiértünk a tornateremből aztán láttuk a kis expo-t de sokat nem időztem felmértem, hogy potenciális vásárlók nem leszünk mert most minden kétszer annyiba kerül, meg ami kell az már megvan. Bementünk a szomszédos pizzériába vacsiztunk majd irány a szállás. Vacsora közben még telefonáltam Bakával aki lebeszélt az aznapi fitnessről és mást javasolt. Mivel nagyon felnézek rá ezért hallgattam a szavára annak ellenére hogy homlokegyenest ellenben állt azzal amit egy éve csinálok. Megfogadtam a tanácsát, és szerintem jól döntöttem. Ezért viszonylag hamar nyugovóra tértem. Másnap jól ébredtem ám még mindig nagyon gyengének éreztem magam a tapering miatt.  Elmentünk megnézni a gyékényesi bányatavat. Hát mit ne mondjak ebben tudnék pancsolni egész nyáron. Pazar a vize, szép környezet.

Negyed órát tölthettem el ismerkedve a vízzel, ami azonnal befogadott. Jól éreztem magam benne. Meglepett milyen tiszta, meglepett mennyire lehet benne haladni, de lassan fordulnom kellett mert holnap nagy nap, ezért hamar ki is úsztam a partra. Negyed órát tölthettem itt majd vissza 'atádra. Kerékpáros ruhába beöltözve indultam is bringázni. A CUBE rendben volt minden oké, pedig Ogréval mennyit szórakoztunk, hogy jó legyen a váltó, úgy ahogy én szeretem. Szinte mm-re számolgattuk ki a dolgokat. Szóval irány a városhatár. Kifelé próbáltam keresni azt a wattszámot és fordulatot amivel edzettem hosszúakat, meg is találtam, ám az óra most nem 30-at mutatott csak 26-ot. Hűha mondom itt a baj. Itt a tapering tessék. Csak kellett volna menni még egy 100-ast a héten. Negyed óra után fordultam majd a városnévtábla mellett már 45-tel hagytam el és a körfogalomig az 50-et tartottam is. A versenyközpont előtt is néztek, hogy mi van. Persze nem azért, hogy ki ez a gyors kerekes, hanem hogy ki az a hülye aki versenyt megelőző nap tempót megy. Szánalmas lehettem :) De nagyon jót tett a lelkemnek, hogy van ott a combokban erő csak felszínre kell majd hozni. Majd irány a futás része ebből egy könnyű 10perc semmi feszengéssel. Arra tökéletes volt, hogy mutasson valami pulzusértéket merre is járok az ingoványon. Ezzel a futással le is zártam a felkészülésemet a 2012-es IM-re. Volt még egy üdvözítő dolog e napra. Az esti IM vacsora. Páran voltunk csak jelöltek szinte mindenki teljesítette már a 226km-t. Ezért oly nagyok között fogyaszthattam el a verseny előtti vacsorámat, mint Gyebnár Évi, Öregbaka, Pécsi Peti, Kombinát, Vaspau, Tepó, IG, Szaszit, Schwarzi és élőben láthattam végre Langer Sándort is. Parányinak éreztem magam az óriások között, ezért szolidan csak hallgattam és figyeltem. Ultratriatlonosok, ultrafutók, brutál sportemberek között én mi okosat tudnék mondani. De nem maradtam egyedül, Baka remekül segített. Mikor megérkeztünk és végre én is észrevettem Böbét és Őt akkor már azonnal szóval is tartott. Biztosan látta rajtam, hogy kezdett tele lenni a gatya a másnap miatt ezért azonnal segítségemre sietett. Gyors taktikai értekezlet, olyan sebesen szálltak a szavak felőle, próbáltam mindet begyűjteni, rögzíteni minden kis információt is. Éreztem rajta, hogy ez komoly ezen sok múlik amit mond. Ez lehet a kulcs a holnapi naphoz. Pont akkor jött a segítségnyújtás mikor kellett. Anyu már eléggé izgult, hogy mi a terv holnapra stb. én próbáltam rendezni a gondolataimat, de ez szerencsére megtette helyettem más. Ezért végtelenül hálás vagyok Nekik. Vacsora alatt is azért mindenkinek volt egy két kérdése, kedves szava hozzám. Megjelent Juhász Peti is de nem csatlakozott a vacsorához már mentek is tovább. Pedig szívesen kezet fogtam volna Vele is. Vacsora után elkezdett szállingózni a csapat, így mi is mentünk. Otthon ellenőrzés még egyszer majd alvás. Ha tudtam volna. Úgy terveztük, hogy Apa fél6-ra ér ide és Velük megyünk reggel. Majd Petykával beszéltem még este és mondta hogy Ők reggel 5-kor indulnak. Gondolkoztam, hogy mennyire fogunk elkésni majd, de gondoltam azon a fél órán sok nem múlhat.Így hajtottam álomra a fejem. 4:30-kor egy ismerős dallam ébresztett. Szerintem kitaláljátok melyik! :) Kinéztem az erkélyen Apáék már itt voltak. Gyors reggeli baracklekváros zsemle, majd bicikli kivisz, átnéz, pumpa bedob. Depóscuccok egyebek, bent vannak. Felszerelés kaja, aztán lehet becsukni a kocsiajtót és elindulni. 5:05-kor már gurultunk is kifelé az utcából. Mondtam merre kell menni hiszen tegnap már jártam erre. Beszélgettünk a kocsiban az úton végig, a családom próbált feltölteni önbizalommal, és kis terhet is nyomva a vállamra amire azt gondolom nagyon is szükségem volt. Úgy éreztem magam az odaúton mintha egy gladiátor ment volna az arénába. Mint a filmben mikor elnyerheti a szabadságát. Voltak olyan gondolataim, hogy szívesen visszafordulnék, de ilyenkor mindig egyik csapattársam szavai ugrottak be: "-Oda kell állni keményen és vállalni". Így cselekedtem én is. Legalábbis próbáltam. Kiértünk. Kipakoltuk a biciklit. Keréknyomás ellenőrzés, minden megvan, még egy pár korty üdítőital. Jó cukros, de több már nem lehet mert úszásnál gondok lehetnek. Indultam is a depó bejárat felé. Bal kézben a depós szatyor jobb kézben a bringa. Felvillannak azon képek amikor a profik mennek bedepózni Frankfurtban vagy Hawaii-on. Mennyi videót láttam erről. S most én is ilyen lehetek kicsit. Végre nagynak érezhetem magam. Mégha nem is leszek 9ó alatt. Nem is akarok. Csak érjek végig. Gurítom a kerékpárt majd a bejáratnál kérik, hogy vegyem fel a sisakot és kapcsoljam be. Kissé zavartan, kapkodva teszem majd, készségesen szól a versenybíró, hogy csak nyugodtan. Mindenki ezt mondja itt, szóval biztosan van benne valami. Azonnal kezembe akad a sisak majd engedelmesen úgy teszek ahogy mondta. Majd sok sikert kívánva továbbengedett. Belépvén a depóba azt sem tudom merre induljak. Keresem a rajtszámom, majd észreveszem, hogy annyira adja magát minden, és már meg is találtam a helyem. Lassan nekikezdek a felszereléshez, még nem öltözöm, csak szépen elkezdek kipakolni. Közben nézem a többieket, van aki zenét hallgat, van aki már melegít, búcsúzkodik. Próbálok ismerős arcot keresni és sok sikert kívánni neki ezzel is lopva kicsit az időt. Majd eszembejut, hogy Böbével még találkozóm van. Össze is sikerült hozni és megkapom tőle amit Baka ígért. Vele is összefutottam majd még okos tanácsokkal látott el a biciklivel kapcsolatban. Majd mindegyikünk ment a dolgára. Visszafelé megláttam Pécsi Petit. Akinek ezt az egészet köszönhetem, hogy most én is részese vagyok ennek. Kötelességemnek éreztem odamenni pár szóra hozzá. A Robot depózott és jöttek gratulálni Neki, pacsizni Vele. Én is hát beálltam a sorba. Majd Tőle is kaptam pár nyugtató mondatot, ami végig a fejembe járt: -Azért vagyunk itt hogy jól érezzük magunkat. Nem helyezésért, nem pénzért megyünk. Egy jó nap lesz és kész. Egész évben erre készültél, élvezd ki. Már csak ennyi van hátra. Milyen igaza van gondoltam magamban. Ezzel a pár mondatával sok súlyt vett le rólam. Nagyon jól esett amit mondott. Majd abban maradtunk, hogy a víznél találkozunk, és én elkezdtem visszamenni a bringához. Ekkorra már egy szomszéd is megérkezett akivel egymásnak sok sikert kívántunk. Még egy pillanatra kiszaladtam Anyuékhoz, majd vissza és kezdtem öltözködni az úszáshoz.

Sikerült átvedleni, minden elrendeztem a bringán, majd a váz kapott egy puszit és egy simogatást majd elengedve, végigsimítva elindultam lefelé a lejtőn a bringás szatyorral az öltözősátron keresztül a tópartra. Megtaláltam, hol van a szatyor helye, ezt le is tettem gondosan, majd irány lefelé. Óvatosan lépkedek, megyek be a gladiátorok arénájába. Hallom a vastapsot, pedig csak a zene és a speaker van helyette. Elérem a tópartot. Még mindig csak a tapsot hallom, a föld pedig dobog...