nov
28

de muntanya

| Szerző: Kovács Krisztián Short' | 11:03 pm

Tegnap este még úgy volt, hogy cipőt megyek venni, aztán ez meghiúsult rajtam kívül álló okok miatt. Úgy volt hogy Peti is lehet jött volna velem, ugyanakkor ment volna futni is terepre. Megoldottam neki a dilemmát azért megkérdeztem, hogy mennyit tervez futni holnap, esetleg elmentem volna fényképezni, de arra nem is gondoltam, hogy futni. Írtam mailt majd, felhívott. Mondta mi a terv és hogy menjek mert kurvára jó lesz. Határozottságával lerohanva nem tudtam nemet mondani, ám miután leraktam a telefont erősen gondolkodtam, hogy visszahívom mivel megjelent a nagy fehér nyúl (így hívom a kételyt) és lemondom a holnapi napot. De ez meg olyan buzis lett volna szóval egy életem egy halálom megyek. Meglátom milyen lesz. A kilian jornetes videók nagyon tetszenek és látom, hogy nagyon szép helyeken lehet menni, talán a technika is más lesz és annyira nem fog odabaszni a lábamnak mint az aszfalt.

Úgy volt, hogy reggel 9-kor előttünk felvesz és megyünk Nagy Hideg-hegyre. Így is történt. Előtte még beugrottam a boltba venni egy literes kólát ami az üzemanyag lesz a hegyre. A logisztikázás annyira nem ment jól de hát nem nagyon tudtam, hogy mire számítsak. Peti a váltópólóra felhívta előzetesen a figyelmem, én azonban továbbgondoltam a dolgot picit. Plusz egy pulcsi meg egy garbó. Nem kellett volna. Olyan gyönyörű időnk lett hogy csuda. Reggel már 6°C-ot mutatott a hőmérő higanyszála. Vittem zenét is de minek! Bűn lett volna hallgatni bármit is. Az igazi csendnél tökéletesebb nincs. Megérkeztünk Királyrétre, onnan még egy picit beljebb mentünk majd az ominózus sorompótól indultunk. Leraktuk az autót majd kis buziskodás részemről –beírom én Petyka J. Indultunk volna de a kesztyűmet bent hagytam megkértem Petit hogy nyissa ki legyen szíves. Láttam rajta, hogy már nagyon menne, és ne tököljek ennyit, de korrekt volt egy szót sem szólt csak annyit, megjegyzett viccesen, hogy ezt majd nem írja bele a beszámolóba. J

Szóval elindultunk. Nagyon tetszett, hogy bent vagyunk az erdőben. Kiszakadván a városi retekből, közel kerülve a természethez. Ez az érzés, egyre csak fokozódott bennem főleg ahogy a gerincen futottunk. Tudtam, hogy nem szabad itt tempót vágni, próbáltam finoman, majd annyira nem kellett már erre figyelni pár kili és emelkedő után. Gyönyörű vörös-barna avar borította a köves, néhol pici sziklás utat amin verettük fölfelé figyelni kellett tényleg hova lépsz. Szerencsére nem történt semmilyen probléma. Az első emelkedő combos volt majd a többinél már picit hozzászoktam és talán picit könnyebbek voltak. Az első emelkedőre felérve pici megállás majd pár méter gyaloglás után visszavettük a futótempót. A nemes egyszerűsége elvarázsolt a terepfutásnak. Nem gondolsz semmire, hisz nincs időd ilyenekre, nem körözgetsz egy kimért pályán, hanem figyeled a turista jelzéseket illetve, keresed hova tedd a következő lépést. Éberen tart, nem fásulsz be annyira nem tudsz elfáradni szellemileg. Nézelődsz, hisz nem akármilyen helyeken jársz. Ide hétköznap, átlagember nem jön. Főleg nem hétfő délelőtt. Ennek megfelelően nem is nagyon találkoztunk senkivel. Ez csak jobban emelte a dolog atmoszféráját.

A második emelkedő nem csak meredek volt de hosszú is. Felérve elfordultunk balra és már láttam, hogy ott van egy domb és képekről ismerős környezet. Nagy Hideg-hegy. Előtte még azért volt egy kemény emelkedő. Peti inspirált egy kicsit ott, amire mondtam hogy én megfutom ezt az emelkedőt. 85%-ig sikerült felmenni de húzós volt az is ezért megálltam és egy picit leguggoltam, ami nagyon jól esett, majd tíz másodperc múlva folytattam a futást fölfelé. Felért Peti is megláttam a házat ami nagyon is ismerős volt. Nagyon örültem, hogy én kis lófasz, gyenge madárcsontú panelninja ide felértem. Aztán elmentünk a magasságot jelző kőig amit megérintettem először és nézelődtünk. Fújt a szél elég komolyan, reggel néztem, hogy 30-35ös lökések vannak fent. Volt is annyi. Peti gyorsan megkérdezte, hogy átmenjünk-e Csóványosra. 3 kili körül van, mondtam menjünk. Na most jött az a rész ami különösen tetszett. Downhill J Először csak finoman eresztettük neki a hó miatt (igen volt olyan is fent amit utálok de itt nagyon tetszett). Egész fasza tempóval suhantunk lefelé aztán fordulás balra. Csóványos felé mentünk egy egész szintes részen ami hol lejtett, hogy emelkedett. Néhol úgy kellett kapaszkodni, mert jól is esett, megérinteni a természetet, meg picit tartalékolni abból ami még megmaradt. Havas csúszós emelkedő megint pici akadályokkal ami néhol kidőlt fák voltak ezeken átugrani, alattuk átcsúszni.. Nagyon adtak az érzésnek. Megint olyan kilátás tárult elénk, hogy szám tátva maradt. És csak arra tudtam gondolni, hogy köszönöm, hogy ezt láthatom, és köszönöm, hogy itt lehetek. Sokat bámészkodni nem lehetett menni kellett a cél felé ami 938méteren tartózkodott. Futás-mászás fölfelé, az utolsó 200méteren már fáradtam, nagyon örültem, hogy átértünk Csóványosra. Sapka felvétele, mert a kabát kapucnija már annyira nem segített és éreztem, hogy kicsit kezd fájni a fejem.  Fényképkészítés majd pár perc szünet aztán gondoltam én, hogy majd itt valahol oldalt leereszkedünk vissza a kocsihoz. Ekkor erről megkérdeztem Petit aki mondta hogy nem. Úgy megyünk vissza ahogy jöttünk. Annyira nem volt szar mert IPARI DOWNHILL jött ami KURVÁRA BEJÖTT. REPÜLNI LEHET LEFELÉ ÉRTED??? Kurvajó!! Ez valami varázslatos része az egésznek. Rombolsz lefelé és tényleg olyan mintha repülnél. Főleg mikor elrugaszkodsz és tényleg repülsz több métert ahogy Kilian szokta. Hideg-hegyhez visszaérve volt két út fölfelé de azt választottuk amin eredetileg jöttünk, hogy el ne tévedjünk. Bölcs gondolat volt ez így utólag. Felérve megint egy kis nézelődés. Töltődés. Aztán most jött az igazi DH. Azon a meredek részen amin 85%-ig tudta felfutni valahogy annyira begyorsultam, hogy elengedtem magam átadtam az irányítást a természetfeletti erőknek had vigyen mivel én fékezni már nem tudtam. Szerencsére leértem úgy hogy a hajam szála nem görbült, pedig ott nagy perec lehetett volna. Aztán ugyanúgy DH de most már szarabb talajon de sziklás részen. Fokozottabban kellett ügyelni hova rakod a lábad de végül itt is sikerült egyben leereszkedni. Majd a végén már igazi örömfutás volt Petivel néztük a tájat ahogy a Nap fénye süti a sziklákat, hegyoldalt. Majd megint egy lejtő és visszaértünk a sorompóhoz. Az óra azonban hat perc híján két órát mutatott így rátekertük még azt a hat percet levezetésnek. Majd átöltözés, örömködés, aztán jöttünk visszafelé Vácra, mert menni kellett dolgozni és ez olyan volt mintha egy álomból kellett felkelni.

Peti nagyon szépen köszönöm ezt az élményt is!!

Fot+-8482.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://shortstop.blog.hu/api/trackback/id/tr933420094

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.