okt
3

Hát nagyon lyukas hónapra sikerült az augusztusi féltávnak köszönhetően. Annak azonban örülök, hogy nem azt nyögöm már, és minden rendben van. Általánosságban mert most még olyan hihetetlen izomlázam van a lábamban és a felsőtestemben hogy jajjaj. Ezt nem nagyon tudom másnak betudni mint a pétenki rögbinek. Két óra sprintelgetés fel-alá ütközések, rohadt nagy szerelések. Ez már nem ligarugby volt, hajlunk nagyon az uniós felé. Elvégre most van a vb lehet meríteni kicsit onnét is, pláne, hogy egyre keményebb meccsek vannak és a kedvenc csapatok is jól szerepelnek.

Szóval a szeptember. Volt benne kicsit több mint két hét rehab a térdeimnek, ami megérte, most már rendben van. Fokozatosan elkezdtem emelni a távot (annyira azért nem sikerül betartani, de próbálom, csak van mikor elkap a gépszíj), bringát picit megpörgettem hála Pécsi Petinek aki húzott magával a távokon és a teljesítményét látva erőt lehet meríteni. Dobogókő, Nógrádi express de jó ezekre visszagondolni. És lesz még sok ilyen. Lezajlott a baseball szezon, szóval az 5 sportág űzése visszacsökken négyre.
Úszni egyetlen egyszer voltam, még hó elején, ewbből adódóan elég szárazra sikerült a hónap. A héten szeretném kezdeni ezt is, meg a versenybringával is akarom veretni még amíg jó idő van.
Ami a futást illeti a múlt héten a Margitszigeten nagyon felemelő érzés volt futni, nem is nagyon előztek meg. Két srác csak ami egészen jól esett, és doppingolt, hogy csak megy ez. Hajlamos vagyok magamat alulértékelni bár azt tanultam pszichológiából, hogy ez nem helyénvaló. Eléggé képben vagyok e téren azonban magamon mégsem tudom teljesen alkalmazni. :)

Szóval eélg foghíjjas lett, de van még idő, ráadásul, hogy egyik sportág parkolópálya szabad a hétvége lehet neki majd jobban pörkölni. :) -Jövök!

SportEdzések
száma
Összes távolságÖsszes idő
Futás
426.24 km

2:21:50

Úszás
10.82 km

1:30:00

Bringázás
6396 km

17:00:00

Labdajáték
4-

14:30:00

Összesen15423.06 km

35:21:50

 

A bejegyzés trackback címe:

https://shortstop.blog.hu/api/trackback/id/tr173274024

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PecsiPeter · http://pecsipeter.blog.hu/ 2011.10.03. 12:23:37

Hát idő az van még bőven de azért lassan már neki kell kezdeni az alapozásnak.
Egészség egészség egészség.
Legfontosabb.
Az úszást nyugodtan lehet sokallni abban nem igen sérülsz le:).Akkor lesz jó ha már vízköves lesz a hátad:).
Meg kell tanulnod mihamarabb folyamatos gyorsban úszni és tolni kell a kilométereket mert az úszás mindennek jót tesz.Tüdő,ízületek,stb.
Főleg a futást kell nagyon ésszel mert abban lehet a legkönnyebben lesérülni.
Bringát(is) meg nyomatjuk még mert az időjárás tényleg engedi!
Csak folyadék meg napfény vazze! :):):)

Kovács Krisztián Short' 2011.10.03. 12:35:37

@PecsiPeter: Érzem én is hogy kicsit kezd szorulni a hurok :)
süti beállítások módosítása