aug
18

70.3

| Szerző: Kovács Krisztián Short' | 8:24 pm

Tegnap nagyon jó volt, este találkozni hasonlóan nem otthonülő emberekkel Peti és Tibi személyében a strandon. Nagyon jó volt beszélgetni velük, kicsit fel is töltöttek lelkesedéssel. Jó ilyen emberek között lenni. Megkérdezték, hogy mi a terv mára, de nem akartam lelőni a poént. :) Ugyan nem tartottam és nem is féltem, hogy nem fog sikerülni. Ezek a szavak nálam nem szerepelnek. Sikerülni fog maximum nem annyi idő alatt mint terveztem. És hogy sikerült-e? Jobban mint terveztem.

Előző nap este már foglalkoztam a dologgal de teljesen nyugodtan nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Még elő sem készültem, nem pakoltam össze, ezt ma reggelre tartogattam. Kis városi cirkálás után megérkeztem a Váci Strandra ahol nekivetkőztem majd rövid szárazföldi bemelegítés után megnyomtam a gombot és futás be a medencébe 8-as pálya elfoglal és veretni neki. Melleztem mert szeretem -a térdem viszont nem- és egész jól is haladtam úgy éreztem, kicsit jobban is húztam úgy gondoltam majd ez a végén nem látszott mivel 47-es idővel jöttem ki a medencéből. (A 3,8km-em lett 1:40körül). Aztán lehet hogy látszik -mondjuk ez tiszta mért idő volt nem a nagy órát figyeltem- és csak én keveslem. Azonban elégedett is vagyok vele. Lábaim teljesen rendben voltak a végére. Megvolt a táv futás kifelé táska, cipő felkap futás be az öltözőbe ahol átvedlettem majd ki a kocsihoz ahol unokaöcsém Mario már várt. Jattolás, bicikli kiszedés, összerakás banánevés, ivás, ruhalogisztika aztán irány a Földváry-tér ahol a MOL mellett mentem fel a kerékpárútra és Szob felé kezdtem csapatni neki.

Jó volt nem volt vészes a forgalom sem. Zebegény határában visszatértem a kerékpárútra, ahol már nagyon zavart hogy folyik az orrom, szipogok. Laza kormányfogás inkább támaszkodásnak nevezném, egy fa az út mellett meg egy pad. A fa gyökere annyira megrepesztette a betont hogy felbarázdásodott amire árnyék vetült ezért kurvára nem láttam belőle semmit. Annyira eldobott, hogy mindkét kerekem a levegőben repült majd leérkezvén már egyensúlyvesztés állapotában a két lábam leért a földre a kerék meg elkezdett kacsázni, rongyolunk ki a fűre, azonban valami univerzumi erőnek hála nem lett belőle perec. A hátsó zsebből majdnem minden kiesett. Kerekeket megnéztem a hátsóban lett egy kisebb ütés amit majd meg kell csináltatni de nem vészes. Örülök, hogy ennyivel megúsztam lehetett volna rosszabb is mert sisak sem volt rajtam. Kiértem Szobra a komphoz ott fordultam, ha jól emlékszem 33-at mutatott az óra, a váci tanpályára viszont 70-nel érkeztem vissza. Szóval, még kénytelen voltam elmenni Gödre is meg vissza. Átlag 30.3 lett. Elégedett vagyok ezzel is.

Öcskös már várt visszaérkezésemkor és bedobtuk a gépet felhúztam a cipőt no meg pulzusmérőt és indulás a ligeti tóhoz. A pulzusom ahogy én láttam végig 150körül volt, szinte nem is ment e fölé. Nehéz volt a futás nem is kicsit. A hasamban éreztem nagyon a bordák alatt/mellett. Sietős gyaloglással fűszereztem a dolgot meg PP-nél olvasott kólával. Tényleg kurvajó volt. :) Szar volt a futásom, nem volt akkor iram mint egy 8km-nél de szerintem nem is nagyon várhattam el magamtól, most futottam először félmaratont. El is fáradtam benne. Korai volt még. Főleg így, hogy ráfutás volt, viszont ezt egyáltalán nem éreztem. Próbáltam kerékpárnál az utolsó 5km-et lassítani levinni csak 20környékére. Szóval futás volt majd mikor éreztem, hogy a térdeim jeleznek, hogy "sok lesz az haver pihenj" akkor gyaloglásba váltottam. Volt ilyen sok, de azért annyira nem hogy a felét gyalogolni kellett. Nem akartam, hogy egy hirtelen ötlet miatt -a mai féltávot értem ezalatt- odabasszam az egészet. És ugye azt sem szabad elfelejteni, hogy szombaton kurvafontos baseballmeccsem van amin valószínű guggolni fogok. Szóval az egészségemet, helyeztem minden elé. Végére elfáradtam rendesen majd megörülvén az utolsó körnek elkezdtem szaporázni a lépteimet. Majd beértem a kiszámolt ponthoz és örültem, nagyon.

Két hét után sikerült meg pár éves múlttal bár ezeket a sportokat sohasem vettem komolyan és nem is nagyon töltöttem el bennük nagy időket. Azonban a cél amit kitűztem várat magára én addig készülök, több alázattal, tudván hogy a felét ha nem is hivatalosan de teljesítettem. Mindenkinek köszönöm aki biztatott haveroknak, Harsányi Atti, Pécsi Peti, Tibi, Fucu, Józsi, Fece, Zolika, Atti, Csabi, Ginusom és kiemelve Máriónak és ÉDESANYÁMNAK akit a jó Isten éltessen sokáig születésnapja alkalmából, aki lehetőséget adott nekem ehhez.

A vége 6:17:22.03 és a finisher kép

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://shortstop.blog.hu/api/trackback/id/tr473163478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fucu 2011.08.18. 20:59:34

Gratula Haver!! Mostantól a futást kicsit többet nyomjad, hogy ne kelljen sietve gyalogolnod legközelebb. A többi látom simán megy :)

Kovács Krisztián Short' 2011.08.18. 21:12:07

@Fucu: Köszi. Igen, kicsit nagyobb távokat kell majd már mennem, hogy szokják a lábaim. Srácokat üdvözlöm odaát!

PecsiPeter · http://pecsipeter.blog.hu/ 2011.08.18. 21:34:05

@Kovács Krisztián Short': Állat vagy bmeg!Gratulálok!
Viszont hangot kell adjak 1-2 aggályomnak is...
SOHA ne tekerj sisak nélkül!!!Az életed múlhat rajta!
Másik dolog a fokozatosság ami nagyon fontos az egészséged miatt.Ennyi kevés triatlon edzéssel a hátad mögött ez a féltáv még sok volt Neked terhelésben.Akkor is ha könnyűnek érezted volna közben.Az egészséged a legnagyobb kincs!Ésszel kell edzeni!
Hogy ne legyek teljesen ünneprontó azért leírom azt is,hogy tetszik az elvetemültséged;)!Kell a "veszettség" ehhez a sporthoz;)!
Mindenesetre ne feledd,hogy a keménység nem egyenlő a hülyeséggel!

Kovács Krisztián Short' 2011.08.18. 21:49:26

@PecsiPeter: Teljesen jogos! Arra remek volt, hogy megtapasztaljam ezeket amiket írtál. És köszi! :)

PecsiPeter · http://pecsipeter.blog.hu/ 2011.08.19. 07:58:42

@Kovács Krisztián Short': Nem az idő a lényeg hanem az,hogy a sztárság elkezdődött :)

IronSchwarczi · http://schwarczi.blog.hu/ 2011.08.19. 10:14:54

Gratulálok! A többit Peti már leírta!.. Most már tudod(ha esetleg eddig kételkedtél volna), hogy képes vagy bármire. A sisak fontosságát én is kiemelném!! Nem ismerjük egymást, de azért lehetőleg fogadd meg a tanácsom: mostantól okosan, meglesz minden amit akarsz, a jelek szerint úgy ahogy akarod.. csak a továbbiakban Ésszel! HAJRÁ!!

Vigyázz, mert figyelünk :).

Anyukádnak, Sok Boldog Születésnapot!!

Béke!

Kovács Krisztián Short' 2011.08.19. 16:24:37

@PecsiPeter: :)
@IronSchwarczi: Igen, most már hiszem hogy sikerülni fog csak mégtöbb alázat kell, és felelősség.
Anyukám nevében köszönöm, átadom Neki.

Tibi(ke) 2011.08.20. 22:30:10

Szevasz! Gratulálok én is, szép volt! Igaz ami igaz, sisak nélkül még a boltba se...:)

Kovács Krisztián Short' 2011.08.21. 17:03:43

@Tibi(ke): Köszi Tibi. Láttunk péntek délután futni a buszpályaudvarnál. Sisakos dolgot igen, megfogadom.

PecsiPeter · http://pecsipeter.blog.hu/ 2011.08.21. 22:14:28

@Tibi(ke): Na bagoly mondja verébnek...:):):)
Én azért emlékszem olyanra is,hogy a cég környékén este egyszer majdnem elütöttelek mert ki sem voltál világítva bicajjal a sötétben de sisak sem volt rajtad!:):):)
Nagy hóhányó vagy Te is! :):):)

PecsiPeter · http://pecsipeter.blog.hu/ 2011.08.23. 08:58:35

@Kovács Krisztián Short':
Amit beszéltünk múltkor közös tekerés az szerdán jó Neked?Vác-Csobánka oda vissza.1 izmosabb emelkedő van(múltkor fedeztem fel,besz@ratós:)) de egyébként sík pálya.70km kb. az egész táv.
De ha van kedved ma este 8 körül a Margitszigeten futni akkor tarts velünk.
Tibivel megyünk,4 kört futunk(21km black jack:)).Utána kis burger king mivel kedd van:)
23 óra körül érünk haza.
(70)9444382 a számom. Ha van kedved és passzol az edzéstervedbe akkor tarts velünk,mindig van hely a kocsiban IM jelölteknek;).

Kovács Krisztián Short' 2011.08.23. 21:28:25

@PecsiPeter: Köszi. Úgy terveztem, hogy ma még tart a rehab, de nem bírtam megállni és egy kicsit hegyet másztam. Szerintem fog működni a dolog, holnap meglátom milyen lesz a térdem bár már elég jól kezd helyrejönni. Hívlak... Köszönöm!