aug
8

Úgy érzem, hogy eme elhatározással kicsit meg fognak változni a dolgok az elkövetkező egy évben.

Például lekerült az egyik falamról a zászló, aminek helyét egy parafatábla vette át a helyét, amire egy 20hetes edzésterv lapjai és egy naptár készült amibe a napi eredményeket fogom majd vezetni. Augusztus hónaptól fogom kezdeni. Úszást tekintve talán ez a legjobb. Első alkalommal mikor lementem egy hosszt bírtam úszni a 33-as medencében majd pihenni kellett kicsit. Kerestem a technikát, hogy mit hogyan nem igazán tudtam az egyenletességre figyelni. Másodjára 5 hossz ment zsinórban majd 10 és legutóbb már 40 (1320m). Első úszásom ezer felett és már a negyedik alkalommal ment az ezres. Azt éreztem hogy 60 hosszig is el tudnék menni no de majd holnap meglátjuk -baseballosan szólva- mennyit ad a gép. :) Futás kezdésre 5km szombat este majd ma reggel 6-kor Atival mentünk futni és 8km-t húztunk be alsó hangon. Kerékpározást illetően még nincs kész a szerkezet és talán kell is majd venni egy másikat. Egyelőre sprintszakaszokat megyek vele olyan 35km-eket. Próbálom kombinálgatni is a dolog már -ilyen vagyok sajnos mindent akarok és most- ugyanakkor tudom, hogy ez a nagy sportmúltam ellenére is csak az ismerkedéses fázis. Azonban nagyon tetszik, hogy élvezem miközben csinálom legyen az bármely rész a három közül.

Holnap tehát 15:00-kor úszás a cél 60hossz folyamatosan. Az már-már 2km. Utána egy biciklizés van még kinézőben de laza tempóban egy 25km. Sikerült a biciklihez vennem ma kilométer órát szóval most már tudom mennyi az annyi. 25-ös átlagom van amit tudok tartani. Tervezem országúti gumi beszerzését elvileg 3-4km/h-t lehet vele hozni. No majd meglátjuk, mert egyelőre nem tervezek több százezres kerékpárt venni. -Felszerelés közben pontosan találkoztam azzal az emberrel aki inspirál engem nagyon az Ironman versenyre. Nagyon jó volt látni élőben.

Sikerült ma vásárolnom egy pulzusmérőt is. Egyelőre jól működik, holnap remélem kerekezés közben már élesben tudom tesztelni.

Kinéztem hétvégére a Velencei-tó átúszást. Abból is inkább a kisebb távot mivel először fogok ilyet csinálni és titkolt szándékom, hogy egy kis önbizalmat okozzak magamnak, ami jót tenne a szellemnek. Szerintem nem igazán lesz probléma. :)

A bejegyzés trackback címe:

https://shortstop.blog.hu/api/trackback/id/tr363135312

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kombinat · http://cciepursuit.blog.hu 2011.08.18. 16:57:21

Szevasz,

Véletlenül beleírtad a nevem a posztba. Nem tehettem mást, megjelentem itt is. :D

Hajrá!

PecsiPeter · http://pecsipeter.blog.hu/ 2011.09.06. 00:51:23

@kombinat:
:)
Mivel ma mondtad így visszakerestem és tényleg:)
süti beállítások módosítása